Véres harcok dúltak Heves határában

1849. február 27-én, a kápolnai csata második napjának végén a magyar fővezér, gróf Henryk Dembiński altábornagy parancsára a honvédsereg a Kerecsend előtti magaslatokra hátrált, de harci szelleme töretlen maradt - írja a Magyar Nemzet. - A nem várt, döntőnek vélt csata eredmény nélkül végződött, bár igaz, a csatatér a császári-királyi csapatok kezébe került. Dembiński, az importált fővezér nem vállalta a harmadik csatanapot – holott Görgei Artúr vezérőrnagy és Klapka György táborkari ezredes is erre kapacitálta –, ezért február 28-án, szerda reggel Makláron át Mezőkövesdre hátrált, utóvédként visszahagyva Kmety György alezredes hadosztályát.

A császári csapatok reggel hét órakor indultak el Kerecsend és Füzesabony felé. Gróf Franz von Schlik zu Bassano und Weisskirchen altábornagy hamarosan értesítést küldött fővezérének, hogy a magyarok megszállták a kerecsendi magaslatokat, és nem tanácsos támadást indítani, mert „a támadás nagy nehézségekkel járna”. Herceg Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz tábornagy személyesen tartott terepszemlét, de addigra már Kmety hadosztálya is elvonult.

Dembiński szerencséjére a császáriak is kifáradtak Kápolnánál, ezért lanyhán üldözték a visszavonulókat, csupán gróf Franz Deym und Stritetz vezérőrnagy lovasdandára (7 század lovasság, 9 löveg) eredt a nyomukba. A maklári síkon Deym követte Kmetyt, s amikor az az Ostorosi-patakon kelt át, a magyar fősereg szeme láttára támadásba lendült, miközben tüzérsége is működésbe lépett. Báró Ludwig Gablenz vértes őrnagy rohama meglepte a magyar utóvédet, amely pánikba esett és rendetlenül megfutott.

A csata teljes történetét ITT olvashatod.