Tárlat

2023.08.08. 20:30

Profik, amatőrök és önjelölt művészek is bemutatkozhatnak a hatvani Daliban

Nem mindennapi lehetőséget kapnak a helyi alkotók a hatvani Liszt Ferenc Vasutas Művelődési Házban: a hónap végén bárki bemutathatja munkáit. Mások mellett már egy óvodás is jelentkezett, hogy szívesen kiállítaná az általa festett köveket.

Tari Ottó

A kiállításra bárki jelentkezhet, így az amatőrök mellett a jeles hatvani alkotók is. Képünkön Mátyássy Gábor, az egyik ismert helyi képzőművész

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

Hatvanban nem mindennapi kezdeménnyel folytatódik a nyári kulturális évad. Augusztus 29-én, kedden egyedülálló lehetőséget kapnak a helyi művészek – hivatásosok és amatőrök egyaránt –, ugyanis a VOKE Liszt Ferenc Művelődési Házban – közismertebben a Daliban – bárki kiállíthatja alkotásait.

Tompa Z. Mihály intézményvezető, a kezdeményezés szervezője közölte: a „Miénk itt a Galéria” elnevezésű program két fő szempont figyelembe vételével indult útjára. Az egyik, hogy „összehozzák” a város kreatív közösségét, elősegítve ezzel a művészetek iránti érdeklődést, a másik célkitűzés pedig a kultúra támogatása.

A helyi művészek máris készülhetnek és kötöttségek nélkül jelentkezhetnek, hogy bemutathassák legújabb alkotásaikat. Az intézményesítő szerint nagy hangsúlyt fektetnek a sokszínűségre, így szinte minden műfaj számára lehetőség nyílik a megjelenésre.

– Augusztus 23-áig lehet nevezni. Máris sokan jelentkeztek, mások mellett egy óvodás is, aki köveket fest, és ezeket szeretné a közönség elé tárni. Természetesen lehetőséget kap, mivel szívesen teret adunk ennek a ma már közkedveltnek számító „műfajnak” is, arról nem beszélve, hogy az emberekben rejlő tehetség akár már óvodás korban megmutatkozhat. Bízunk benne, hogy a Dali galériája hozzájárul ahhoz, hogy a hatvani talentumok – műkedvelők, félprofik és képzett művészek egyaránt – lakóhelyünk közössége előtt újra és újra bizonyíthassák a művészet iránti elkötelezettségüket – fogalmazott Tompa Z. Mihály.

A részletekről elmondta továbbá, hogy az érdeklődők olyan alkotásokkal is találkozhatnak majd, amelyek tükrözik Hatvan sokszínűségét és gazdag kulturális örökségét. Emlékeztetett arra is, miszerint a „Miénk itt a galéria” című programra személyesen vagy a 06/30-943-9590-es telefonszámon lehet jelentkezni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában