2023.11.15. 16:59
A Szent Koronához kapcsolódó rajzokat várnak Hevesből
Elindult az „Ilyennek látom a Szent Koronát” rajzpályázat, melynek részleteiről szerdán tartottak sajtótájékoztatót az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban.

Az „Ilyennek látom a Szent Koronát” rajzpályázat részleteit ismertették a Forrásban (Balról: Pataki Zsuzsanna, Fónagy Jázmin, dr. Pócs Alfréd)
Forrás: Fekete-Vadászi Erika/Heves Megyei Hírlap
Dr. Pócs Alfréd ortopéd szakorvos, egri önkormányzati képviselő (Egri Városvédő Egyesület) ötlete alapján valósul meg a rajzpályázat.
A Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban folyó szakmai munka egyik alappillére a tehetség felkutatása és gondozása, ezért igyekeznek minél több olyan programot szervezni, ahol a fiatalok megmutathatják, mire képesek. Az „Ilyennek látom a Szent Koronát” rajzpályázat is erre ad lehetőséget, derült ki az igazgató, Pataki Zsuzsanna szavaiból.
Dr. Pócs Alfréd szerint fontos, hogy a fiatalokhoz is eljusson a Szent Korona jelentősége.
– Szent István királyunk felajánlotta a koronát a Szűzanyának, s a hagyomány úgy tartja, hogy az Isten ezen keresztül szól a magyarokhoz. Emellett a néphit szerint Jézus a második eljövetelekor ezt fogja a fején viselni. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok tudjanak mindezekről, a hogy megismerjék és őrizzék a hagyományainkat. Ezzel a rajzpályázattal lehetőséget kapnak, hogy utánanézzenek a részleteknek, s megmutassák tehetségüket – részletezte az önkormányzati képviselő.
Fónagy Jázmin, a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház szakmai vezetője megjegyezte, nagyon örültek dr. Pócs Alfréd megkeresésének, hiszen a rendezvényeikkel, programjaikkal nagy hangsúlyt fektetnek az edukációra, a fiatalok nevelésére.
– Nagyon fontosnak tartjuk a rajzpályázatot, hiszen az alkotással megerősödhet a fiatalok magyarságtudata. Elsősorban Heves vármegye általános- és középiskoláiból várjuk a pályaműveket, de nem csak intézményekből, hanem egyénileg is nevezhetnek a felhívásra – emelte ki a szakmai vezető.
Bármilyen technikát lehet alkalmazni, lényeg, hogy kapcsolódjon a Szent Koronához a mű, például akár egy történelmi jelenet bemutatásán keresztül. A rajzokat A3 méretben szükséges elkészíteni, és személyesen vagy postai úton január 5-ig kell eljuttatni a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házba. A szervezők kérik, hogy a beadott rajzok hátoldalán tüntessék fel az alkotó nevét, elérhetőségét, valamint a felkészítő tanár vagy a szülő nevét.
A szakmai zsűri bírálata után január 18-án nyílik kiállítás az alkotásokból.