Közlemény

2023.12.08. 15:45

Az egri DK örül, hogy vádat emeltek a Tarna-ügyben

A DK egri szervezete a Tarna-ügyben zászlóvivőnek mondja magát, s úgy érzik, a vádemelés a civilekkel és természetvédőkkel közös győzelmük.

Szabadi Martina Laura

Alig volt néhány kis pocsolya a meder alján

Forrás: Egri Járási Ügyészség

Sajtóhírek szerint valóban megtörtént a vádemelés abban a vízlopási és környezetkárosítási ügyben, melyben a felelősségre vonásnak és az erélyes fellépésnek szervezetünk kezdettől fogva a zászlóvivője volt – hívta fel a figyelmet portálunkhoz eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció egri szervezete.

– Mint ismert, 2022 nyarán a korábban bő vízhozamú, de az aszály hatására jócskán megcsappant vizű Tarna teljesen kiszáradt. Hamar kiderült, hogy valaki megcsapolta a patak vizét, ami ökológiai katasztrófát, védett fajok tömeges pusztulását okozta. A szálak hamar az Aldebrőn működő Debrői Tóth és Tóth Borászat tulajdonosaihoz vezettek. Alapos gyanú merült fel, hogy az ő utasításukra emeltek gátat a Tarnán, majd szivattyúzták ki annak vizét, hogy az így kilopott vízzel öntözzék a szőlőültetvényeiket – emlékezett vissza az egri DK.

A DK választókerületi szervezete már az első pillanattól fogva elhatárolódásra szólított fel az érintett borászat kapcsán, valamint a leghatározottabban szorgalmazta az ügy teljes kivizsgálását és a vádemelést.

– Azt is mi szerettük volna pártok közül elsőként, hogy a város borszakmai és borgasztronómiai-turisztikai rendezvényeiről legyenek kitiltva. Aktivisták és természetvédő szervezetek a kezdetektől felléptek a környezetkárosítás ellen és az élővilág megmentéséért, akiket a Fidesz-közeli borászat vezetői meg is fenyegettek. Pártunk nemcsak támogatta a természetvédőket, hanem több szervezettel összefogva, az Eger- és a Laskó-patakért, a hazánk természeti kincsének számító vizeinkért kiállva létrehozta a kis folyóvizek koalícióját. Egyik első győzelmünk az volt az ügyben, mikor az illetékes hatóság vízlopásért jogerős pénzbírságot szabott ki a borászati cégre. De az ügy itt nem ért véget, és a legfrissebb hírek szerint eljutott a vádemelésig. A járási ügyészség most vádat emelt két személlyel, a telephely vezetőjével és az egyik ott dolgozóval szemben, hogy felduzzasztották a Tarna vizét, és azt az abban élő állatokkal együtt kiemelve, nagy teljesítményű szivattyúkkal jogosulatlanul öntözték a szőlőoltványokat. Vádiratukban felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását indítványozták. Ez a mi civilekkel és természetvédőkkel közös győzelmünk. Történeti és kulturális értékünk, a klímaváltozás hevében felbecsülhetetlen ökológiai értékű nemzeti kincsünk, vízbázisunk és a vidéki emberek életminőségének védelméért mindent megteszünk ezután is – hangsúlyozta a párt egri szervezete.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában