A hit, az érzelem és a kitartás jellemzi az erdélyi írók szereplőit, vallja az egri Jónás Zoltán

Egy újabb hittel és érzelemmel teli vallomás a bizonyítéka annak, hogy milyen erős kötődése lehet egy embernek Erdélyhez, s az irodalomtörténet ottani jeleseihez. Így Jónás Zoltánnak, aki mint az egykori egri tanárképző főiskola földrajz szakos hallgatója, terepgyakorlaton járt először az elszakítottak földjén, s ha teheti, azóta rendszeresen vissza-visszatér oda. Hol vándorbottal a kezében, hol lélekben a pódiumon állva.

Jónás Zoltán az idén jubilál: fél évszázada avatott előadóművészként működik, s csaknem negyven éve, hogy a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban először lépett közönség elé egy erdélyi vonatkozású irodalmi esttel. Akkor Sütő András írásaiból szemezgetett a máig emlékezetes összeállításban, amit a későbbiekben számos hasonlóan színvonalas műsor követett. A legutóbbi – Erdélyi történetek, vallomások címmel - a napokban hangzott el a bibliotéka polcai között, ahol tolmácsolásában ezúttal Kós Károly és Tamási Áron írásai keltek életre. Az összeállítás apropóját az adta, hogy az Ábel-trilógia szerzője 125, a temesvári születésű építész és író pedig 140 éve látta meg a napvilágot. S életük során mindketten Erdély páratlanul értékes és feledhetetlen szellemi alakjaivá váltak, amit a műsorban elhangzó műveik is igazoltak.

Az esten elsőként Tamási Áron Kikelet című novellája hangzott el, aminek a témája két idős ember szomorkás szerelmi története. A koros János úr, s az őt szolgáló ifjú Gáspár elmélkedik arról, hogy miből érezhető a tavasz érkezése. „…Abból, hogy unalmas egyedül, mint valamikor Ádámnak” – mondja Gáspár, akik végül furfangos ötlettel hozza össze az egykori szemrevaló lányt, Regina nénit és János urat, aki így már nincs egyedül… S amint Jónás Zoltán sajátos hanghordozással idézi az ízes párbeszédek sorát, az ember becsukja a szemét, s azt érzi, hogy maga is ott van a történet kellős közepén.

A hit, az érzelem és a kitartás jellemzi a Föld embere című novella szereplőit is, a két fiatalét, akik hosszú távollét után találnak újra egymásra. Faludi Jákó apja halálán van, s Imets Magdó ott áll vele az öreg ágyánál, aki megnyugvással fogadja, hogy a messziről hazatért fia szántja tovább a család ősi földjét, s hogy itthon párra is talált: „Az első fiút kereszteljétek a nevemre” – idézi a távozni készülő búcsúszavát az előadóművész, aki mély átéléssel és hangjának érzéki játékával tolmácsolta a csodálatos, már-már elfeledett nyelvi szófordulatokat.

A továbbiakban pedig tisztelendő hiánypótlást vállalt magára Kós Károly két esszéjének a közreadásával, miután ezek az „Erdélyiség-fogalom” eredetét, történelmi meghatározottságát elemzik – a Szilágyság prófétáját, Ady Endrét helyezve a fókuszba. Azt írta: mint a mesében, így indult el a régi Partiumból Ady Endre világot járni, de nem tudta elszakítani azokat a láncokat, melyek örökre ide fogják fűzni. Mint arról a költő szemléletes, Föl-földobott kő című verse is tanúskodik.

Nem véletlenül került be az összeállításba Kós Károly másik írása, az Erdélyi gondolat című esszé, mert – mint Jónás Zoltán szándékából kitűnik – nem kerülhető meg annak mai értelmezése. Mi is az erdélyi gondolat? – tette fel a kérdést az előadóművész. Majd Kós Károlyt idézte: ez nem más, mint az a másíthatatlan valóság, mely Erdélyt zárt földrajzi egységgé tette: az a népi és kultúrai egymásra hatás, mely ezen a zárt területen az idők folyamán egymásra hatott és az az ezeresztendős história, mely különvaló és más volt, mint az Erdélyen kívüli népek és területek históriája, amely a maga különvalóságával örök időkre és kitörölhetetlenül véste bele magát minden erdélyi ember lelkébe. Ez a különvaló föld, ez a különvaló história tette különvaló erdélyivé a mi gondolkodásunkat, mi mások nem lehetünk és amit csinálunk, az más nem lehet, mint amilyen. Hogy más, azt tudjuk, tehát van erdélyi gondolat.

S ez a sajátosan egyedi gondolat lengte be a termet akkor, amikor a kitűnő énekhangú Balogh Ágnes előadásában felhangzottak a varázslatos széki magyar népdalok, s miután színvonalas műsora zárásaként Jónás Zoltán fejet hajtott az idézett írók emléke előtt. 

Ady Endre: Föl-földobott kő

(Részlet)

Föl-földobott kő, földedre hullva

Kicsi országom, újra meg újra

Hazajön fiad.

Föl-földobott kő, bús akaratlan

Kicsi országom példás alakban

Te orcádra ütök.

És jaj hiába minden ha szándék

Százszor földobnál, én visszaszállnék

Százszor is, végül is.