Adatok

2024.04.08. 14:30

Domán Dániel várja, hogy megkeresse a botrányos hangfelvétel készítője

Domán Dániel polgármesterjelölt szerint az egri polgármester a hangfelvétel kikerülésével kapcsolatos vizsgálata csak arról akarja elterelni a fókuszt, hogy közérdekű adatokkal élt volna vissza. Dománnak a Lenkey-ház projekt egyéb szerződéseire vonatkozó adatigénylését is elutasította a vármúzeum.

Tóth Balázs

Reagált Domán Dániel polgármesterjelölt (MKKP) arra, hogy Mirkóczki Ádám polgármester egy hangfelvétel tanúsága szerint csak az érdemi adatok kitakarásával adna ki számára a Lenkey-ház felújításával kapcsolatos közérdekű információkat. Lapunk kérdéseire az Egriek Szövetsége Egyesület és az MKKP polgármesterjelöltje megírta, a Lenkey-házzal kapcsolatos közérdekű adatkérelmét tavaly júliusban adta be a Dobó István Vármúzeumnak. Miután a vármúzeum és az önkormányzat egymásra mutogatott, végül a várigazgató megküldte az adatokat, kivéve a Lenkey-ház árazott költségvetését arra hivatkozva, hogy üzleti titkot képez. További levelezést követően Domán Dániel decemberben vizsgálatot kezdeményezett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, amely vizsgálat a mai napig nem ért véget. Februárban a bírósághoz fordult. Az első idézésre a vármúzeum igazgatója nem jelent meg, majd március 11-én a bíróság első fokon helyt adott a keresetének, miszerint a Dobó István Vármúzeumnak kötelessége kiadni a Lenkey-ház projekt árazott költségvetését, minden szerződésével és teljesítési igazolásával együtt. A vármúzeum ez ellen március 26-án fellebbezett.

Domán Dániel szerint a botrányos hangfelvétel igazolja, van titkolnivalója az egri önkormányzatnak a Lenkey-ház projekt miatt
Domán Dániel szerint a botrányos hangfelvétel igazolja, van titkolnivalója az egri önkormányzatnak a Lenkey-ház projekt miatt
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Domán Dániel szerint a bíróság kiemelte, egy alkotmánybírósági határozat értelmében az önkormányzat sem tagadhatta volna meg az adatszolgáltatást. Erről árulkodik, hogy a peresítés után Minczér Gábor alpolgármester hivatalos úton megküldte valamennyi képviselőnek az állítólagos árazott költségvetést, illetve egy elvileg közadatkérő személy is hozzájutott. A Dobó István Vármúzeum ügyvédje a tárgyaláson arról nyilatkozott, hogy a közkézen forgó költségvetés az az adat, amely a per tárgyát képezi, ezt erősítette meg korábban a HEOL-nak Ringert Csaba várigazgató is. Domán Dániel szerint ugyanakkor a szóban forgó költségvetés főösszege és a szerződés szerinti végösszeg nem egyezett. Március 28-án, két nappal a fellebbezés után az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) felületén megjelent az a költségvetés, amelyben már egyeztek a főösszegek, azonban szakági részek teljes egészében hiányoznak.

Domán Dániel úgy látja, végül sikerült elérni, hogy nyilvános legyen az eredeti költségvetés, ha nem is teljes összefüggő egészében. Ugyanakkor a korábban kiadott költségvetés nem az volt, aminek mondták, valótlanságot állítottak a városvezetők és a bíróságon a vármúzeum ügyvédje is. Egyébként a kért kiviteli terveket a Lenkey-ház esetében megküldték az adatkérelmére, míg a többi projekt esetében (Korszerű Gondozói Ház nappali foglalkoztató, volt Helyőrségi Klub kávézó kialakítása) nyilvánosan elérhetőek az EKR-en, így szerinte Mirkóczki Ádám, a Heol-nak adott interjújában tett állítása nem volt valós.

Domán Dániel szerint az egriek megtudhatták, hogy a polgármester visszaél a hivatali pozíciójával, válságstábot hív össze, hogy közérdekű információkat manipuláljon azért, hogy őt mint polgármesterjelöltet a választásokig elhallgattassa. Szerinte Mirkóczki Ádám a nyilvánosság ellensége, és erre még büszke is. Nem kér elnézést, nem ad ki adatot, hanem arra fordít energiákat és pénzeket, hogy a hazugságát közérdekből leleplezőt lefülelje. Domán Dániel állítása szerint a polgármester hajtóvadászatot indított a hivatalon belül, fenyegeti az alkalmazottakat és azt sem szégyelli elmondani, hogy korábbi kapcsolatait használná fel arra, hogy a bűncselekménynek számító közérdekű adatokkal való visszaéléséről elterelje a gyanút.

Domán Dániel úgy látja, a Lenkey-ház felújításának teljes költségvetése nettó 475 millió forint volt, az építéshez kapcsolódó költségek 360 millió forintra rúgtak, ugyanakkor ezen felül vannak más szerződésekbe foglalt összegek, amelyek összköltsége 115 millió forint. Az erre vonatkozó közérdekű adatokat is megkérte, azonban Ringert Csaba újfent megtagadta a kérelmét. Úgy véli, a Vármúzeum és az önkormányzat nem hiába titkolják végletekig az egriek előtt, hogy kik és hogyan nyerészkedtek a közel félmilliárd forintos beruházásból.

Domán Dániel szerint az érintettek hozzáállását igazolja, milyen a gyakorlatban az, amikor a kért közérdekű adatokat kicsontozzák, kitakarják, részben teljesítik. Szerencsésnek tartja, hogy az online média hírt adott a történésekről. Bízik benne, hogy a hangfelvétel készítője fölveszi vele a kapcsolatot és a nyilvánosság erejével együtt sikerül felszabadítani az egri városházát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában