reklámmal az elnök ellen

2017.10.23. 08:43

Egy demokrata milliárdos kampányt indít Trump megbuktatására

Tom Steyer kaliforniai milliárdos vasárnap bejelentette: 10 millió dollárt fordít egy reklámkampányra, amelynek célja Donald Trump amerikai elnök megbuktatása.

Steyer, aki a republikánus Trump pártjának ellenzékét képező Demokrata Párt egyik nagylelkű támogatója, pénteken már útjára is indította első, egyperces reklámspotját, amelyben arra kéri a kongresszus törvényhozóit, hogy indítsák meg a törvényes eljárást Donald Trump lemondatása érdekében, mert szerinte ez „erkölcsi felelősségük”.

A 60 éves befektetési bankár a CNN hírtelevíziónak vasárnap adott interjújában hangsúlyozta, hogy megítélése szerint Donald Trump kártékony, mert atomháború felé sodorja az országot, akadályozza az igazságszolgáltatás és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkáját, valamint „bezárással fenyegetett meg olyan sajtóorgánumokat, amelyek kimondják az igazságot”.

A milliárdos szerint az elnök „mentálisan nem stabil” és „veszélyt jelent”. „Ha mindez nem elég ok egy veszélyes elnök alkotmányos elmozdítására, akkor ugyan mivé vált a kormányzatunk?” – vetette fel.

Tom Steyer mind az 50 szövetségi államban műsoridőt vásárol a Trump megbuktatását célzó reklámok számára, és bejelentette, hogy megnyitja pénztárcáját a jövő évi, úgynevezett félidős választásokon induló demokrata párti jelöltek számára is.

Az Egyesült Államokban 2018-ban lesznek az úgynevezett félidős választások: ilyenkor az amerikaiak nem elnököt választanak, hanem a képviselőházat teljes egészében, a szenátust pedig részben megújítják, illetve sok államban kormányzóválasztást tartanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában