Csak egy kattanás

2023.06.26. 17:30

Egy délelőtt alatt 11 autóst figyelmeztettek az M3-ason a biztonsági öv miatt

Bár az elmúlt húsz évben – a folyton növekvő járműforgalom ellenére – jelentős mértékben csökkent a halálos végű közlekedési balesetek száma, még messze vagyunk attól a céltól, hogy ezeket az eseteket a nullához kell közelíteni. A tragikus kimenetelű karambolok egy tekintélyes részében a biztonsági öv használatának mellőzése is szerepet játszik.

Sike Sándor

Tanulságos volt az ellenőrzés az M3-as autópályán

Forrás: police.hu

A rendőrség legfrissebb közleménye szerint a káli autópálya alosztályuk munkatársai a Heves Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen tartottak ellenőrzést az M3-as autópályán június 23-án délelőtt, melynek célja a sérüléses balesetek megelőzésében jelentős szerepet játszó biztonsági öv használatára való figyelemfelhívás volt. A közlekedési szakemberek a Rekettyés-pihenőbe kísérték a szabálytalanul közlekedő autósokat, akiknek lehetősége volt kipróbálni a balesetmegelőzés övszimulátorát.

– Több tesztelő is akadt, aki megtapasztalhatta, hogy mennyire fontos a biztonsági öv használata egy minimális sebességű ütközésnél is. A délelőtt folyamán összesen 11 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. Bízunk benne, hogy a jövőben ők is használni fogják az övet, mert életet menthet – írták közleményükben.

Egri olvasónk S. Béla nem takargatja különösebben azt az sajátos álláspontját, hogy a legtöbb esetben – lassú városi közlekedésnél, dugók esetén még az autópályán is – "tök fölösleges és csak kényelmetlen, ezért zavaró" a becsatolt öv. Kerüli is használatát, s hogy a kocsi elektronikája ne adja ki az az éktelen sípoló hangot, a szalagot a háta mögött elvezetve illeszti be a csatot a helyére.

– Szokták mondani, hogy egy használt kocsi vásárlásakor a biztonsági öv állapotát célszerű megnézni, az árulkodik a valósan megtett kilométerekről, hiába az óra visszatekergetése. Hát, komám az én példám alapján ez koránt sem biztos – teszi hozzá.

A probléma valódi komolyságára viszont jól rámutat portálunk június, illetve május elején közölt cikke. Ezekben Lázár Levente, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense ismertette az előző hét végi baleseti statisztikát. Mint a május 8-i cikkből kiderül sok sérülést okozott a biztonsági öv hiánya az előző hétvégén. A 15 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetből egy halálos, hat eset pedig súlyos sérüléssel járt, nyolc végződött könnyű sérüléssel. Összesen 24-en sérültek, s közülük ketten gépjárművezetőként és hatan utasként úgy, hogy nem használták a biztonsági övet.

A júniusi cikkben viszont már arról tájékoztat a sajtóreferens, hogy ketten is meghaltak, mert nem használták a biztonsági övet. Igaz a sérüléssel járó balesetek száma csak 11 volt, de kettő halálos, egy eset pedig súlyos sérüléssel járt. A közlés szerint a balesetben megsérült személyek közül két fő gépjárművezetőként és nyolc fő utasként úgy sérült meg, hogy nem használta a biztonsági övet.

Nem véletlenül hívta fel közleményben a közlekedésbiztonsági helyzetének javítása, a balesetek megelőzése érdekében már akkor is a rendőrség arra, hogy gépjárművet vezetve vagy abban utasként elöl vagy hátul tartózkodva, lakott területen kívül és belül egyaránt kötelező a biztonsági öv használata.

"Erre azért van szükség, mert egy baleset során ez az eszköz képes arra, hogy megakadályozza a gépjárműben tartózkodók járműből történő kiesését, illetve hogy az esetlegesen bekövetkező sérülések súlyossági fokát enyhítse."

Ennél a pontnál vissza is térhetünk S. Béla szavaira, aki arról értekezett, hogy vannak helyzetek, amikor az öv nem oszt nem szoroz. Egy vádiratból idézünk: egy 24 éves férfi egy este Hort közelében haladt a teherautóján a 3-as főúton. Késve vette észre, hogy a forgalmi helyzet miatt lassan megy előtte egy személygépkocsi. Bár fékezett, hátulról mégis belefutott. Emiatt annak utasa rábukott a műszerfalra, s eltört az orrcsontja.

A bíróságra benyújtott vád szerint a baleset azért következett be, mert a teherkocsi sofőrje megszegte a KRESZ azon előírását, amelynek értelmében járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, ami elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött - annak hirtelen fékezése esetén is - meg lehessen állni. Ugyanakkor a váddokumentumból az is kiderült, hogy a sebesülés súlyosságához hozzájárult az is, hogy a személyautó utasa nem kötötte be a biztonsági övét.

Sokkal súlyosabb következménye volt 2018. április 23-án éjfél tájban annak, hogy egy férfi Hatvanból Hort irányába tartva a 3-as számú főúton elaludt a volánnál. Kormányzás nélkül a személyautó áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol félig frontálisan karambolozott egy vele szemben szabályosan közlekedő másik járművel. Annak a sofőrje eredménytelenül próbálta vészfékezéssel elkerülni az ütközést. A balesetben a terhelt személygépkocsija az útpadkán át a vízelvezető árokba sodródott. A vádlott neje nem használta a biztonsági övét, s olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Két viszonylag friss vármegyénkbeli tragédia egyike pedig idén május 26-án az M3-as 113-as kilométerénél Füzesabony közelében történt. Délelőtti órán szalagkorlátnak ütközött, kizuhant a kocsiból és meghalt egy – a biztonsági övet nem használó – ember, a jármű vezetője. Június 10-én este fél nyolc körül Visonta és Halmajugra között egy személyautó lesodródott az úttestről és árokba csapódott. A balesetben a jármű biztonsági övet nem használó utasa a helyszínen életét vesztette, a sofőrt orvosi ellátásra szállították.

Végezetül álljon itt az a rendőrségi felhívás, amely vármegyénk közlekedésbiztonsági helyzetének javítása, a balesetek megelőzése érdekében született:

"Gépjárművet vezetve, vagy abban utasként elöl vagy hátul tartózkodva, lakott területen kívül és belül egyaránt kötelező a biztonsági öv használata! Erre azért van szükség, mert egy baleset során ez az eszköz képes arra, hogy az esetlegesen bekövetkező sérülések súlyossági fokát enyhítse."

Felhívják továbbá a figyelmet arra, hogy "csak kipihenten, a vezetésre alkalmas állapotban üljenek volán mögé. Amennyiben menet közben fáradtnak érzik magukat, tartsanak rövidebb-hosszabb pihenőt, mellyel az elalvásból adódó balesetek megelőzhetők.

Gyalogosként lakott területen kívül fokozott óvatossággal, körültekintéssel, az úttest menetirány szerinti bal szélén közlekedjenek. Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, a lakott területen kívüli úttesten, leállósávban, útpadkán közlekedő, tartózkodó gyalogosoknak láthatósági mellény viselése kötelező!"

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában