2020.05.11. 17:30
Akiknek a verseny az élet – kutyaszánon a Mátra útjain
Újra vendégeknek csaholnak a Mátrában Hering Tamás Európa-bajnok szánhúzó kutyái. A korlátozások ideje alatt sem tétlenkednek, hiszen ezek az állatok versenyzésre születtek, lételemük a mozgás.
Fotó: CZIMER TAMAS
– Már március 9-én abbahagytuk a vendégek fogadását, még jóval a kormány javaslata előtt, hiszen látható volt, hogyan alakulnak majd az események. Ez persze nem jelenti azt, hogy tétlenül töltöttük az elmúlt két hónapot. Munkakutyáink vannak, ha nem fáradtnak le, a környezetükön vezetik le a felesleges energiát – magyarázza Hering Tamás, a legeredményesebb hazai kutyafogathajtó versenyző: Európa-bajnok, 170 alkalommal állt a dobogón.
A Mátrafüreden élő kutyaszánhajtó 22 éve vett részt az első nemzetközi versenyén, és több mint tíz éve szerzett Európa-bajnoki címet. Most 45 kutyája van, közülük harminchat aktív, a többi „nyugdíjas”, de akad köztük hat kölyök és néhány fiatal tehetség is.
– Háromnaponta iktattunk be edzést a társammal, lemozogattuk őket, így a következő két napban nyugodtak voltak. Anyagilag megterhelő volt ez az időszak, hiszen minőségi élelem kell a teljesítményhez, ami bevétel híján jókora kiadás, de kibírtuk – mondja, s hozzáteszi, hogy hosszabb időszakra készültek, de jót tesz már mindenkinek az enyhítés.
– Úgy kell ezt elképzelni, hogy nekik az életük húzni. Jack, a 14 éves greyster vezérkutya például most szokja a „nyugdíjazást”, mivel egész életében ezt csinálta, valószínűleg ma is pompás teljesítményt nyújtana, de ez már szép kor. A legidősebb kutyánk pedig 18 éves. Persze csak fokozatosan lehet leszoktatni egy ilyen állatot, kezdetben nem igazán volt ínyére, hiszen ők a többi mellett futnak ilyenkor. Éppúgy, ahogy a fiatalok is, akik éppen beletanulnak a szánhúzásba. Annak ellenére, hogy hatalmas igényeik és erejük van, fegyelmezettek. Egy falkát alkotnak, és figyelnek a vezérre, vagyis rám. Csodálatos élmény velük dolgozni, s az utasok sem szoktak panaszkodni – részletezi a fogathajtó.
– Elsőként azokat értesítettük a nyitásról, akik már korábban feliratkoztak, de természetesen az új bejelentkezőket is fogadjuk már. A túra összességében két órát vesz igénybe, pihenőkkel. Mátrafüred központjából indulunk, majd rövid eligazítás után a pataknál várjuk őket befogott kutyákkal. Télen hagyományosan, nyáron viszont elektromos kocsik elé vannak fogva. Erre azért van szükség, mert a kocsi rásegítését használjuk a legdurvább meredek részeken, hiszen nyaranta túlmelegednének a kutyák, ez a legnagyobb veszély. Egy megálló van, itt a kutyák isznak, a festői tájban pedig a vendégeknek van lehetőségük fotózkodásra, persze csak addig, míg az állataink nem jelzik, hogy indulhatunk tovább – magyarázza Tamás. Mikor a fogatok elérik céljukat, az ebek megint isznak és jutalomfalatot kapnak, egy negyed csirke formájában, a vadászösztönt erősítendő. A túra végén a résztvevők ismerkedhetnek a sporttal, régi fotókon és videókon keresztül, hogy el tudják képzelni, hogyan is zajlottak az éles versenyek. Mint mondja, le lehet írni, milyen érzés kutyaszánon utazni, de egészen más átélni.