Az egyedüllét és az idős kor még nem kell, hogy magányosságot is jelentsen

Régen a nyugati társadalmak betegsége volt a társas magány. Az elmúlt harminc évben a személyes karrier lehetőségei egyre szélesedtek, ez a fiatalok tömegét csábítja el a szülőföldről a távolba, gyakran külföldre. Az idős szülők magukra maradnak, legtöbbször megözvegyülve, egyedül. Nem szabad azonban egyenlőségjelet tenni az egyedüllét és a magányosság közé. Sok szépkorú ember vallja, hogy lehetséges a kiút. Csak tenni kell érte.

– Mi ketten, a papával, sosem voltunk magányosak. Beszélgetünk, rádiózunk. Én eljárok a nőklubba is. Akik csak otthon ülnek, azok állandóan, s mindenre panaszkodnak. Nem értem, miért jó ez nekik – mondja a nagyúti 80 éves Nagy Istvánné.

– Bennünket a munka tart életben, ott a kert, a baromfi. A lányaink is mindig jönnek, a legkisebb unokánk pedig a járvány miatt megtiltotta a boltba járást is – jelenti ki a 85 éves Nagy István.

– Lehetséges, hogy ne legyen magányos az ember. A párommal tagjai vagyunk az egyházi kórusnak, a nyugdíjas klubnak. Aki magányos, ott a családban van baj, megszakadt a kapcsolat. Sok ilyenről tudok, mégse jön közénk társaságba – közli a káli 79 éves Fehér Vince.

Sokkal nehezebb helyzetben vannak azok, akik megözvegyülve élik napjaikat.

– Ez is személyfüggő. Nem lehet általánosítani, a kapcsolatok mélysége, és nem a mennyisége a meghatározó – fejti ki Aradi Mária gyöngyösi közösségi civil szervező.

– Özvegy vagyok, egyedül töltöm a napjaimat, de sosem vagyok magányos. A Bibliából érzem Isten szeretetét. Az interneten tartok kapcsolatot szerte a világban élő rokonaimmal és barátaimmal. Közben gyakran eltöprengek, hogy a kortársaim többsége miért nem veszi észre az időskor megannyi szépségét – említi Kiss Istvánné vámosgyörki nyugdíjas.

Elsősorban a gyermekek, unokák felelőssége, hogy ne hagyják teljesen magára idős hozzátartozóikat.

– A hétvégéket a fiammal töltöm, egyébként kertészkedek, újságot olvasok. Szenvedélyes rejtvényfejtő vagyok, versenyekre is járok. Gyakran látogatom a keresztapámat, unokatestvéremet – meséli Molnár László vámosgyörki nyugdíjas.

– Egyedül élek, de a gyerekeim, unokáim látogatnak. Aki nem akar magányos lenni, adjon szeretetet, hogy visszakaphassa. Aktívnak kell lenni. Gondozom a kertet, olvasok, verseket írok. Naponta kerékpározok, jót tesz az egészségemnek. Boldog vagyok – vallja a 76 éves káli Molnár Jánosné.

Aradi Mária szerint ünnepnapokon, hétvégéken a legkínzóbb a magányosság, fizikai betegségeket is produkál. Ezért, ha valaki nem képes tudatosan új barátok, új közösség felé nyitni, akkor a környezetének kell lépnie.

– A Biblia számos példával szolgál az időskor örömeire. Igehirdetések alkalmával felhívom a figyelmet erre – tudatja Kenyeressy Károly gyöngyösi református lelkész.

– A mi ferences karitászunk rendszeres kapcsolatban van magányos idősekkel, alkalmainkon, például karácsonykor, vendégül látjuk őket. A segítő munka, az aktív élet idős tagjainknak is tartalmassá teszi a napjaikat – emeli ki Prokai Istvánné gyöngyösi karitász vezető.

A magányosság gyökerei

Dr. Saáry Kornélia, homeopátiát és pszichoterápiát aktívan használó akupunktúrás fővárosi orvos szerint az időskori magány esélye sokkal mélyebben gyökerezik az egyedüllétnél. Veszélyben van az, aki sosem élt párkapcsolatban, mert teher neki a másik ember. Szintén probléma, ahol a család gyenge. Akár generációkra visszamenően történt háborús trauma, öngyilkosság, korai válás. A válás egyébként is sérüléssel és haraggal járhat, s ez átvihető a következő kapcsolatba, kiterjedhet az összes ellenkező neműre. Gond lehet a túl erős kapcsolat az ellentétes nemű szülővel vagy gyermekkel. Ha az meghal, a szülő vagy a gyermek egyedül marad, és a kötődés kizárja a párkapcsolatot. Sokan a házastársuk halálán nem tudnak túljutni. Mindenkor segítség a közösségekbe járás, ott a közös beszélgetés, játék, ének.