Koronavírusos lett az egri alpolgármester és aljegyző

Értesüléseink szerint a városvezetés több tagja is igazoltan koronavírus fertőzött.

Sz. M. L.

Kérdésünkre ezt Mirkóczki Ádám polgármester szóban megerősítette ugyanakkor elmondta azt is, hogy a hivatal dolgozói között szerencsére nincs kifejezetten sok fertőzött.

- Minczér Gábor alpolgármester és Spisák György aljegyző tesztje a múlt hét végén lett pozitív. Mindketten otthon vannak, tünetmentesek. Farkas Attila alpolgármester ugyanekkor végeztetett magán tesztet, ami viszont negatív. Mindezek miatt is a napokban már háromszor is teszteltettem magam negatív eredménnyel, így továbbra is a hivatalban végzem a munkám, melynek működése zavartalan.

A közel kétszáz munkatársunk közül, kevesebb, mint tíz aktív pozitív esetről tudunk. Természetesen folyamatosan fokozott figyelmet fordítunk maszkiviselésre, a higiénés szabályokra – tudtuk meg a polgármestertől.

Egyébként a városvezető már korábban is otthoni munkavégzést rendelt el azoknak akiknek feladatköre ezt lehetővé teszi. Megtudtuk, hogy most mintegy hetven százalékuk home office-ban dolgozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában