Máig vannak izgalmas Árpád-kori rejtélyek Gyöngyös térségében

A kétnapos rendezvénysorozaton több előadás foglalkozott a részt vevő települések, Abasár, Feldebrő, Gyöngyöspata, Pálosvörösmart, illetve a házigazda község korabeli történetével. Azt az Abák egyes birtokos ágainak országos politikában betöltött helye határozta meg. Báryné dr. Gál Edit történész-muzeológus, a gyöngyösi Mátra Múzeum igazgatója előadásában ezeknek a településeknek a közös múltját vette górcső alá.

Mint mondta, a korabeli krónikás, Anonymus szerint az Árpád fejedelemmel kortárs Ed és Edümén unokája, Pata várat épített az akkor bővizű Zám- és Danka-patakok összefolyásánál. Ha az adat igaz, akkor Ed és Pata között mintegy hatvan év korkülönbség lehetett, tehát Pata a 900-as évek harmadik negyedében tevékenykedett. Ezt alátámasztja Anonymus azon állítása, hogy hosszú idő elteltével született leszármazottja, Aba Sámuel.

– Az Abák az Árpádok szövetségeseiként fontos területeket kaptak a Kárpát-medencében. Feltételezhetőleg a Mátra és a Bükk előterében, valamint a Hernád-völgyében kell keresnünk ősi szállásterületeiket. Birtokuk volt a Nagy-patak völgyében Encs, Tas, Réde, Fancsal, Györök, Pata egy része. Északra Tarján és Kistarján, Oroszi, Chamak és Lóg, Solymos, ettől délre, illetve keletre Gyöngyös, Adács. Továbbá a Bene völgye, s ott Bene, Veresmart, Sár, Visonta, Halmaj és Ugra.

Az Abák politikai szövetsége a központi hatalommal Szent István uralkodása idején is fennállt. A nemzetség tagjai a társadalmi hierarchia élén álltak. Mivel rokoni szálakkal is kötődtek a királyi házhoz, birtokaik szinte töretlenül megmaradtak. Györffy György az Árpád-kor történeti földrajzát összefoglaló munkájában Patát mint az Aba nemzetség elsődleges központját tünteti fel. A patai vár a feltárások tanúsága szerint a legnagyobb méretű ispáni várak nagyságát is meghaladta, Gyöngyöspata Eger után a megye második legnépesebb települése volt – ismertette Báryné, dr. Gál Edit.

A történész-muzeológus előadását azzal folytatta, hogy Debrő a XI–XII. században az Abák hevesi birtokainak egyik központja volt. Temploma valószínűleg Szent István korában vagy közvetlenül halála után épült. Debrő és Sár közös múltját a Képes Krónika írja le. Eszerint Aba király menekült a Tisza felé, és ott egy faluban, egy régi veremben azok a magyarok, kiknek király korában ártott, megölték, aztán eltemették egy templom mellé. Néhány év múlva, mikor testét kiásták sírjából, szemfedőjét és ruházatát ép állapotban találták, és sebhelyeit begyógyulva. Aztán eltemették újra, saját monostorában, Sáron. Pálosvörösmart első írásos említése 1304-es keltezésű. Az Aba nembéli Csobánka család a pálos rendnek adományozta Bene egy részét. Gyöngyössolymos nagy része az Aba nemzetséghez tartozó Solymosy család birtokában volt.

– Az Árpád-ház kihalása után az Abák többsége a birtokait fokozatosan elvesztette. Sokan szövetkeztek ugyanis közülük Csák Mátéval és Aba Amádéval a fiatal, Nápolyból jött király, Károly Róbert uralma ellen. A rozgonyi csatát követően a kegyvesztettekké váltak birtokai a felemelkedő dinasztiák, a Szécsényiek, Guthi Országhok, Losonciak, majd az őket követő Nyáry család birtokába kerültek – foglalta össze Báryné dr. Gál Edit.

Az építkezések sokat pusztítottak

Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója, az Aba Sámuel sírjának feltárására indult abasári ásatás vezetője előadásában elmondta, a helyi köztudatban mindig benne volt, hogy a Bolt-tetőn egy XI. századi királyi központ maradványai találhatók.

Az 1950-es évekig nem építkezett ott senki. Akkor magánház, később kultúrház épült a legkisebb régészeti vizsgálat nélkül, nagy pusztítást okozva a leletanyagban, pedig azok átírhatják népünk eredetének történetét. Igazolt, hogy a királyt itt helyezték örök nyugalomra. Nincs adat arról, hogy a sírját kifosztották volna, tehát van esély a megtalálására.

Az Abák Csaba ágán Attila hun király leszármazottai. Ha meghatározható a DNS-e, és megegyezik az Árpádokéval, akik szintén Attila leszármazottainak tartják magukat, akkor kiderülhet, hogy Attila a közös ősünk.