Ruhacsere

2022.09.27. 14:40

Kincsekre bukkanhatunk az aldebrői hozom-viszem ruhabörzén

Kedden vette kezdetét az ötödik alkalommal megrendezett, nagy népszerűségnek örvendő hozom-viszem ruhabörze Aldebrőn.

F. V. E.

Bárki hozhat és vihet ruhákat

Forrás: Beküldött fotó

Paróczai Hajnalka és Gál Zsuzsanna közösen találták ki, hogy jó lenne, ha a feleslegessé vált ruhák díjmentesen, helyben gazdát tudnának cserélni, a megmaradó mennyiséggel pedig rászorulókat támogathatnának. 

– Évente kétszer, tavasszal és ősszel rendezzük meg a börzét. Bárki hozhat és ingyen vihet is ruhákat, illetve cipőket, táskákat, és plüss játékokat is örömmel fogadunk. Főleg gyerekruhákra van nagy igény, azok a legnépszerűbbek. Felnőtteknek való darabokat szintén le lehet adni, de abban az esetben is nagyon fontos, hogy jó állapotú legyen, olyan, amit bárki szívesen viselne. A hagyatékból származó, régi, kopott, koszos és szakadt darabokat senki sem öltené magára jó szívvel. Így kérjük, hogy ilyeneket ne hozzanak – mondta el portálunknak Paróczai Hajnalka, a ruhabörze egyik kitalálója és szervezője. 

Forrás: Beküldött fotó

A holmikat szeptember 27. és 30. között lehet leadni, október 3. és 6. között pedig lehet turkálni, s elvinni az összegyűjtöttek közül. 

A megmaradt darabokat eljuttatják a Vöröskereszt munkatársainak, akik szétosztják olyan települések lakói között, akik rászorulnak. 

– Örülünk, hogy belevágtunk, mert jók a visszajelzések. Sokan mondják, hogy igazi "kincsekre" lehet bukkanni a halmok között. Annyira népszerű ez a kezdeményezés, hogy már a környező településeken is elterjedt a híre, sokan hoznak a szomszédos falvakból ruhákat, és válogatni sem csak a helyiek jönnek. A hozom-viszem ruhabörzét Aldebrő polgármestere, Wingendorf János is felkarolta, ő biztosítja a helyet, a bolttal szembeni régi üzlethelyiséget – jegyezte meg Paróczai Hajnalka.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában