Leszakadt

2023.01.20. 11:35

Óriási faág zuhant az emberek mellé az Érsekkertben

A városgondozás dolgozói éppen a helyszínen dolgoztak.

Sz. M. L.

Forrás: Beküldött fotó

Olvasónk jelzése szerint hatalmas ág szakadt le egy fáról péntek reggel a Szmrecsányi Lajos Érsekkertben, miközben a Városgondozás Eger munkatársai éppen a helyszínen tevékenykedtek. Ferenczy Tamás Eger főkertésze elmondta, maga is a helyszínen tartózkodott, s valóban balesetveszély állt fenn.

– Mellettünk nem messze zuhant a földre egy elég vastag ág, egy hatalmas széllökés hatására. Mivel a szél nem csillapodott, megszakították a munkát a kollégák, s a járművekkel is kiálltak a fák alól, hogy elkerüljük az esetleges balesetet vagy anyagi kárt. Délre már a kollégák rendbe tették a területet, a szél lecsillapodott. Egyébként éppen az ilyen esetek erősítik azt a törekvésemet, hogy folyamatosan szemrevételezni és karban tartani kell a fákat. Sőt, kezdeményezni szeretném, hogy sorban, szakaszosan, de ultrahangos vizsgálattal is nézzük át a faállományt a városban, mert például ezen a példányon sem látszott külső szemrevételezéssel, hogy az az ág leszakadhat, s még több ilyen is lehet városszerte – mondta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában