Kezdeményezés

2023.02.27. 14:40

Versengtek, ki járhasson a varrótanfolyamra Tarnazsadányban

Szeptember elején jött létre a faluban a Közös Cél Egyesület Botos Péter Adrián elnökletével.

M. H.

A Közös Cél Egyesület mikuláscsomagokat is osztott tavaly

Forrás: Beküldött fotó

Az egylet a hátrányos helyzetű családok megsegítése érdekében tevékenykedik. Számukra ugyanannyira fontos a többségi társadalom, mint a kisebbségben élő szegények. Meghatározónak tartják a társadalmi különbségek csökkentését. Ennek érdekében adományokat szereznek, adnak és programokat szerveznek. 

Most újabb kezdeményezésük indul útnak. Az elnök lapunknak elmondta, a Közös Cél Egyesület belevág egy nagyszerű programba az Esély Teremtési Főigazgatósággal együttműködve. 

– A program megközelítően harminc lakos számára textil-összeállító, vagyis varrótanfolyamot tart. Sokszoros volt a túljelentkezés. A főigazgatóság fölmérte az igényeket, és minden várakozás szerint márciusban kezdődik a tanfolyam. Célunk ezzel a munkahelyteremtés, a felzárkóztatás előmozdítása. Ezzel a programmal havi 116 ezer forint támogatást, valamint szakmát szerezhetnek a település lakosai. Nagyon nagy segítség lesz ez nekik – húzta alá Botos Péter Adrián. 

Mint azt kifejtette, a településen sajnos sok halmozottan hátrányos helyzetű család él mélyszegénységben. Karácsony előtt az országban szinte egyedülálló módon 330 gyermek és száz nyugdíjas kapott Mikulás alkalmával tőlük csomagot.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában