Szívszorító

2023.06.16. 06:58

A villámárvíz okozta katasztrófa örökre beleég a gyöngyöstarjániak emlékezetébe + videó

Mindenki összefogott, hogy segítsenek a gyöngyöstarjániaknak. Volt aki lapáttal, mások pedig meleg étellel támogatta a bajbajutottakat.

HEOL

Forrás: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

Mint ahogy azt már portálunkon is megírtuk, az előző napokban történt gyöngyöstarjáni villámárvíz következményei két emberi élet és egyben órisási pusztítás volt a lakosoknak. Kocsikat vitt el és házakat rombolt le, a hirtelen leesett rengeteg csapadék. 

A településen élők azonban a baj perceiben nem haboztak, és gondolkodás nélkül összefogtak a szerencsétlenül járt falubelijeikért: aki élt és mozgott, összeszedte szerszámait, és kézi vagy gépi erővel, de rohant segíteni. Aki így nem tudott beszállni a munkálatokba, az sem lazsált, ők élelmiszerrel, tisztálkodószerekkel vagy ruhával segítették ki a károsultakat. A civileken és a rendvédelmi szervek dolgozóin kívül mások is beszálltak: boltosok, élelmiszerüzletek, hivatali dolgozók és polgárőrök is megfeszített erővel dolgoztak – írta a Bors. 

Aki segíteni jött ma, annak nem kell fizetnie. Ez a legkevesebb, amit tehetünk – mondta a Borsnak, ottjártukkor a helyi kocsma tulaja. Más az eltakarításba szállt be: – Minket nem érintett az árvíz, szerencsések voltunk, de tudjuk, hogy mások nem voltak azok. Így fogtuk, amink volt, és megyünk segíteni – mondta a portálnak egy lapáttal és talicskákkal felszerelkezett társaság, mikor ott voltak a helyszínen. 

A község vezetői meghatódtak a példátlan összefogáson, és írásban mondtak köszönetet mindenkinek: 

,,A villámárvíz okozta katasztrófa örökre beleég az emlékeinkbe, ahogyan ezzel együtt a következő napokban tapasztalt lenyűgöző összefogás is. Hihetetlenül gyorsan nyújtottak segítő kezet a helyi lakosokon kívül a környező települések polgármesterei, Önkéntes Tűzoltó Egyesületei, lakosai és vállalkozásai" – idézte a posztot, a Bors. 

 

A munkálatokban százak vettek részt: Csütörtök délutántól éjjelig 80 fő, pénteken 175 fő, szombaton 154 fő segítő volt jelen az árvíz által elöntött területeken. A nehéz fizikai munkát végtelen elszántsággal végezték, mindenki teljes erővel, fáradhatatlanul, reggeltől estig azon dolgozott, hogy minél előbb eltakarításra kerüljenek a tragédia nyomai - szögezték le.

 Mindenkinek megköszönték az önzetlenségüket: 

Ezúton is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani az áradás utáni helyreállítási munkálatokban nyújtott segítségért. A segítők, felajánlók jelesre vizsgáztak emberségből, kitartásból; hálásak vagyunk, hogy időt és energiát áldoztak a település lakóinak megsegítésére

 - hálálkodtak – írta a Bors.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában