2023.07.15. 17:15
Hatvanban iskolatáskákat gyűjtenek a rászorulóknak
Ismét meghirdette iskolatáska-gyűjtési akcióját a Hatvani Karitatív Összefogás Egyesület. Augusztus 10-éig várják az adományokat.
A Hatvani Karitatív Összefogás Egyesület tavaly szervezte meg először iskolatáska-gyűjtési programját. Az akció nagyon sikeres volt, több mint száz táskát kaptak, amelyeket a rászoruló családok ingyen vihettek el. Az iskolatáskák mellett különböző tanuláshoz szükséges felszerelések, írószerek adományozásával is sokan könnyítették meg több diák iskolakezdését.
Az előzményeken felbuzdulva az iskolatáska-akciót most is meghirdette az egyesület. A gyűjtés néhány nappal ezelőtt kezdődött, s azóta már több mint félszáz felajánlás érkezett – nyilatkozta Smidné Vereb Julianna, a karitatív tömörülés elnöke. Hozzátette: a táskák mellett fel nem használt füzetcsomagokat és írószereket is várnak.
Az adománygyűjtéshez augusztus 10-ig bárki csatlakozhat. A cél, hogy támogassák a hátrányos helyzetű családok iskolakezdését. Az adományok többféle módon juttathatók el az egyesülethez, Érdemes felkeresni a Hatvani Karitatív Összefogás Egyesület közösségi oldalát, ahol megtalálható minden információ. A rászoruló gyerekek megsegítésére elsődlegesen a Hatvani Mozgáskorlátozottak Egyesületének telephelyén, a Radnóti téren várják a felajánlásokat, de ha üzenetet írnak a karitatív összefogásnak, utóbbi aktivistái házhoz mennek a táskákért.
Smidné Vereb Julianna közölte azt is, hogy az adományosztást augusztus 10-e után tartják a Grassalkovich Művelődési Házban. Onnan minden rászoruló elviheti az iskolatáskákat, illetve a tanuláshoz szükséges egyéb eszközöket.
(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock.)