2023.10.23. 13:52
Elhunyt Herkely György, Mezőkövesd díszpolgára
A város honlapján közölte dr. Fekete Zoltán polgármester, hogy október 17-én elhunyt Herkely György, Mezőkövesd korábbi tanácselnöke és polgármestere, díszpolgára.
A Mezőkövesd Képekben Facebook-csoport terjedelmes megemlékezésében arról írt, hogy Szlovák Sándor: Példaképek városunk múltjából című kötetében megjelent életrajza szerint Herkely György 1938. július 21-én született Mezőkövesden, tizenegy gyermekes családban. Általános és középiskolát végzett Mezőkövesden, majd Miskolcon közgazdasági és építész technikusi képesítést szerzett, később az Ybl Miklós Főiskolán városépítő diplomát szerzett. Dolgozott építészmérnökként, tervezett mezőkövesdi középületeket, a főteret, igyekezett megmenteni a Hadast. Megszervezte a Községgazdálkodást (ma Városgazdálkodási Zrt.), amelyet 1964-1985 között irányított.
Kitértek arra is, hogy 1985-1990 között a város tanácselnöke, 1994-1998 között polgármestere volt, ciklusai alatt a város sokat fejlődött (reumakórház, sportcsarnok, Széchenyi Középiskola, táncpajta, utak, közművek), újraindította a Mezőkövesdi Újságot, a tanács megalapította a mai városi díjakat. Civil szervezetek aktív tagja és vezetője volt, fontosnak tartotta a helytörténeti kutatásokat, a matyó és történelmi örökség megmentését, jeles személyiségek emlékének ápolását. A város Pro Urbe díjasa, díszpolgára, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa volt.
Herkely Györgyöt a város saját halottjának tekinti, temetésének időpontját később közlik.