Fenntarthatóság

2023.10.12. 14:45

Élesben is elindult a Tisza-tavi kosárközösség

Azoknak alakult meg a Tisza-tavi Kosár Közösség, akiknek fontos, hogy tudják, mi kerül az asztalukra, és szeretnének helyi termelőkkel kapcsolatba kerülni.

Fekete-Vadászi Erika

Az első adag kézműves termékét már át is adta Apostol Nikolett

Forrás: Beküldött (Apostol Nikolett)

Ahogy arról már beszámoltunk, elindult a Tisza-tavi Kosár Közösség, melynek tagjai hisznek egy fenntarthatóbb, egészségesebb gazdaságban, ahol a családok tudják, hogy mit esznek, és honnan származik az ételük. A közösségben helyben, a Tisza-tó környékén termelt élelmiszerekhez lehet hozzájutni. Az első átadáson már túl is vannak, pénteken cseréltek gazdát a helyi termékek. 

A kezdeményezéshez csatlakozott Apostol Nikolett is,  aki gumicsizmára cserélte a rendőr egyenruhát, majd egy poroszlói tanyára költözött. Nikolett korábban Bélapátfalván lakott, s már ott is saját maga termelte a zöldségeket, gyümölcsöket, gyógynövényeket, és egyebek között szörpöket, lekvárokat és szószokat készített belőlük. 

– Magyarországon már több kosár közösség is létezik. Örülök, hogy a Tisza-tó környékén is megvalósult egy ilyen kezdeményezés. Az első átadáson már túl is vagyok, zökkentőmentes és gyors volt. Előre megkaptam, hogy milyen termékeket kell összekészítenem, majd a szervezők átvették a szörpjeimet, lekvárjaimat, s máris rakták bele a megrendelők dobozaiba, így hamarosan már kézhez is kapják a nagy odafigyeléssel készített, adalékmentes kézműves termékeimet – mondta el portálunknak Apostol Nikolett. Szavai szerint számára a kézművesség magát a természetességet is jelenti, ezért minden esetben déd- és nagymamájától tanult hagyományos módon dolgozik a konyhájában.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában