2023.11.24. 19:37
Fél évszázados mérleget adományoztak az egyik egri iskolának + videó
Legalább ötves éves az a mérleg, amely Demjénből került az Egri Waldorf Iskolába, hogy a harmadik osztályosok ennek segítségével ismerkedhessenek meg a súlyokkal.
Egy közel 50 éves mérleget adományoztak a Waldorf Általános Iskolának
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap
Bakos Mónika, aki harmadikos osztálytanító és francia tanár az Egri Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, nagyon örül, hogy megkapták a mérleget.
– A harmadikosok életében nagyon fontos szerepe lesz ennek az eszköznek. Az iskolánkban a tanagyagot a gyermekekhez szabjuk, nem pedig fordítva. A harmadik osztályban az egyik központi rész, hogy a világ közepében állhat az ember a tevékenységei által. S a tevékenységeinek az egyik szelete például, hogy annak idején kitalálták a mértékegységeket. A harmadikosok ezeket és ezek átváltását tanulják meg a felfedezés, az élmények és a kézi megtapasztalás útján. Ebben lesz nagy segítségünkre ez a fél évszázados mérleg – mondta el portálunknak a tanító.
A diákok már év elején elkezdtek a mértékegységekkel ismerkedni, mindenkit megmértek, hogy milyen magas, s azt bejelölték a falon. Így a mérőszalaggal saját maguk is megtapasztalhatták, hogyan követik egymást a számok, s hogy egyenlő távolságra vannak.
– A következő matek-epochánkban a súly mérésével foglalkozunk. A most kapott mérlegünkkel mindent megmérünk majd, ami a közvetlen környezetünkben van, például a táskáinkat és a könyveinket. Eddig digitális mérleget használtunk, most pedig ahelyett, hogy csak egy számot látnának a kijelzőn, maguk tehetik fel a súlyokat. Ezek után az átváltásokat is megtanulják a gyerekek, akik már hetek óta nagy izgalommal várták a demjéni eszközt – jegyezte meg Bakos Mónika.
Az egyik waldorfos szülő működött közre abban, hogy a mérleg eljusson az egri iskolába. A demjéni ajándékozó egészségi állapota miatt ugyanis nem tudott részt venni az eseményen. Így a reggeli körön Bereczné Dobos Judit pedagógus adta át a gyerekeknek Gémes Ferencné Margitka néni üzenetét, miszerint nagy szeretettel küldi nekik, és reméli, hogy örömmel használják majd az órákon a mérleget.
– Személyes kötődésem is van ehhez az eszközhöz. A főiskolás éveim megkezdése előtt kilenc hónapig dolgoztam boltos kisasszonyként Margitka néninél, és én is mértem ezen a mérlegen felvágottakat például – mesélte el a Heolnak Bereczné Dobos Judit. Az egyik gyermeke épp harmadikos, így ő is használja majd azt a mérleget, amivel az édesanyja dolgozott.
A Demjénben élő Gémes Ferencné Margitka nénitől megtudtuk, nagyon szeretett a kereskedelemben dolgozni, és hosszú éveken át használta a pénteken ajándékba adott mérleget.
– Volt, amikor a boltban a gyerekek elkezdek játszani vele, súlyokat pakolgattak rá, s ennek nagyon örültem. Szeretem a kicsiket, mindig megengedtem nekik, hogy próbálgassák, és bízom benne, hogy az egri iskolában hasznát veszik majd – fűzte hozzá Gémes Ferencné.
Mint minden napot az egri Waldorfban, a pénteket is reggeli körrel kezdték, együtt énekeltek, ezúttal a mérleg körül.
Heol.hu Videó
- Ínyenc malacságok, motoros kaszkadőr is volt a maklári Röfifesztiválon
- Ne etessük a vízimadarakat! Erre kér a szakember
- Időben és térben utazhatunk a Múzeumok Éjszakáján + videó
- Gyöngyöstarján egy napra újra a bor fővárosa lett
- Fabrikáltak, pénzt vertek, pléden heverésztek a gyöngyösi családok a parkban +videó