Várakozás

Utolsó éves egyetemistaként az őszi félévben még teljesítenem kellett egy pár szabadon választható tárgyat. Az egyik ezek közül egy úgynevezett tréning volt, a Szociális készségek fejlesztése. Ezt a kurzust a legjobb barátnőmmel vettük fel, mert egész félévben csak egy pénteki és szombati napon kellett részt venni, igaz, azok egész napos alkalmak voltak, de ez így jobb volt, mint minden héten bejárni egy plusz órára. A kurzus végén pedig csak egy pár oldalas összefoglaló beadandót kellett leadnunk.

Minden tetszett az órában, igazából alig vártuk a barátnőmmel, hogy elkezdődjön, mert kíváncsiak voltunk, milyen lesz, és kikkel fogunk találkozni. A legjobb az egészben pedig az volt, hogy ez a hétvége pont egy szünet előtt volt, szóval szombat este után egy hétig nem kellett visszamennem Budapestre. Ennek különösen örültem, mert ekkor volt várandós nővérem az unokahúgommal, és így több időt tudtam volna velük tölteni.

Azonban pénteken reggel, mikor felkeltem, hogy induljak órára, különleges meglepetés várt. Nővérem üzenetére keltem, miszerint édesanya lett. Annyira örültem a hírnek, hirtelen azt sem tudtam, hogy mihez kapjak, hogyan induljak azonnal haza. De akkor eszembe jutott, hogy ez az egyetlen hétvége, mikor csak szombaton este tudok hazamenni. Ha kihagyom az órát, nem sikerül a tárgyam, és csúszok fél évet. Sajnos nem indulhattam haza, ki kellett várnom a másnap estét. Így ez a két nap lett életem eddigi leghosszabb várakozása.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)