Avatás

2024.05.25. 09:40

Átadták a 120 millióból épült mezőtárkányi mini bölcsődét

Nem kedvezett az időjárás Mezőtárkány községben a péntekre tervezett mini bölcsőde átadásán. A meghirdetett kilenc órai kezdés előtt már erősen esett, ennek ellenére szép számmal gyülekeztek a meghívott vendégek és az érdeklődők a mini bölcsőde átadására, amit így – az eredeti tervetől eltérően – fedett helyen tartottak meg.

Sike Sándor

Az ünnepség résztvevőit Sipos Attila köszöntötte, majd – a himnusz eléneklését követően – dr. Pajtók Gábor kapott szót. A térség országgyűlési képviselője beszédében kitért arra, hogy  egy kis település életében milyen nagy jelentőséggel bír egy bölcsőde elkészülte, annak átadása. A jövő generációja fog itt nevelkedni, a szülők munkát tudnak vállani. 

Átadták a 120 millióból épült mezőtárkányi mini bölcsődét
Átadták a 120 millióból épült mezőtárkányi mini bölcsődét
Forrás: Sike Sándor/Heves Megyei Hírlap

Magyarország jelenlegi kormánya mindent megtesz azért, hogy a családok szaporodjanak, gyarapodjanak 

– fogalmazott a képviselő, aki sorolta is azokat a támogatási formákat melyekkel segítik a családokat.

Mezőtárkány polgármestere, Tóthné Szabó Anita beszédében kijelentette, hogy 18 éves településvezetői tapasztalata alapján meggyőződése, hogy a helyi ügyekben jelentős eredményeket csak együttműködésben lehet elérni.

– Magyarország Kormánya jelentős uniós és hazai fejlesztési forrással segíti a magyar emberek és családok életminőségének javítását, kisebb és nagyobb közösségei céljainak megvalósítását. A lehetőség adott, és minden település vezetésének nagy a felelőssége abban, hogy hogyan él ezekkel a lehetőségekkel. Nagyban befolyásolhatja a jövőnket mindaz, ami történik a fejlesztési forrásoknak és a közös munkánknak köszönhetően – fogalmazott a polgármester.

Tóthné Szabó Anita szavai szerint a település vezetése elkötelezett abban, hogy minden lehetőséget kihasználjon annak érdekében, hogy a legteljesebben szolgálja közösség mindennapjait, javítsa a mezőtárkányi polgárok, családok életét. Ennek érdekében szorgalmasan és kitartóan pályáznak a megfelelő célok, fejlesztések megvalósításáért.

Kormányunk vidékfejlesztési programja segít bennünket ahhoz, hogy az itt élők életminőségét javíthassuk, a meglévő, illetve megjelenő problémákra megoldást keressünk, s ehhez forrásokat találjunk 

– mondta a faluvezető.
 

Jelentősen gyarapodott a közösség vagyona

A jelenlegi önkormányzati ciklusban 57 sikeres pályázatot bonyolított le a mezőtárkányi önkormányzat, s az elnyert uniós és hazai források összege 3,4 milliárd forint. A sikeres pályázatoknak köszönhetően a település dinamikus fejlődést tudhat maga mögött. 2019. októberétől – az utóbbi ciklusban – Mezőtárkány közösségének vagyona 1,7 milliárd forint értékkel gyarapodott.

Tóthné Szabó Anita magáról az éppen avatott létesítményről úgy vélekedett ünnepi beszédében, hogy ezt a mini bölcsődéjüket az elmúlt egy évben építették ugyan, de az alapokat valójában a településük gyermeket vállaló családjai teremtették meg. Az tehát, ami most itt előttük magasodik, valójában az ő hozzáállásukon, elkötelezettségükön nyugszik. Ezért ez az ünnepi pillanat nekik, róluk is szól, arra is alkalmas, hogy köszönetet mondjanak nekik mindezért! 

Öt év telt el a szándéktól a megvalósításig

A kisgyermekes családok igényei alapján indult el a szándék a mini bölcsőde létrehozására 2019 januárjában, majd megkezdődött a tervezés és a pályázat előkészítése, benyújtása a TOP-1.4.1 pályázati   kiírásra.  Mezőtárkány önkormányzata 120 millió 489 ezer 350 forint támogatást nyert el az „Új mini bölcsőde építése Mezőtárkányon” címmel benyújtott pályázaton. Ennek köszönhetően a helyi óvoda épületéhez 7 kisgyermek fogadására alkalmas új mini bölcsődei csoportszoba épült a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt. Az elnyert támogatási összeg magában foglalta a bölcsőde berendezési tárgyainak, fejlesztőeszközeinek, játékainak és játszóudvara kialakításának, továbbá egy bölcsőde busz beszerzésének a költségeit is.

– A gyermekvállalás nemzetstratégiai ügy. Minden, a gyermeket vállaló és nevelő családok számára létesített intézmény – mint amilyen ez a bölcsőde is – nem az ő személyes kényelmüket, egyéni érdeküket szolgáló beruházás, hanem mindannyiunk érdekében tett fontos lépés. Ez az új bölcsőde sem csupán azért nevezhető közintézménynek, mert a közösség – mindannyiunk – pénzéből épült, ebből tartjuk fenn, és bárki – aki tagja a közösségnek – beírathatja ide a gyermekét. Nem, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a bölcsőde elsősorban azért közintézmény, mert a közös jövőnk bölcsői ringanak benne – fogalmazott ünnepi beszédében a szónok.

A polgármester beszédének e további része a köszönetnyilvánításé volt, s szólt ez a köszönet mindazoknak, akik részesei voltak a megvalósításnak. Név szerint pedig: dr. Pajtók Gábornak, hogy országgyűlési képviselőként évek óta segíti, támogatja a település fejlesztési elképzeléseit és itt van az ünnepeiken. A mini bölcsőde kivitelezőjének, a mezőtárkányi székhelyű Németh Út Kft.-nek és ügyvezetőjének Németh Róbertnek. Szurominé Balogh Mónika bölcsőde szakértő asszonynak a kivitelezés során nyújtott szakmai segítségéért. Márkus Jánosnak a pályázatelőkészítő és projektmenedzseri munkájáért, valamint munkatársának, Hajdú Szabolcsnak. Köszönetet mondott a polgármester Antal Ede műszaki ellenőrnek, a kivitelező felelős műszaki vezetőjének, Kormos Miklósnak, Pelyhe Csabának, a kivitelező építésvezetőjének, a közreműködő alvállalkozóknak Berényi Gézának, Bozsik Károlynak és Kriston Miklósnak, illetve szólt a köszönet Pásztor István alpolgármesternek azért, hogy a kivitelezés során és után nagy odafigyeléssel irányította az óvoda és bölcsőde területének, környezetének rendben tartását.

A polgármesteri szavakat követően Pásztor István és Rektori Ottilía óvodavezető asszony köszönték meg Tóthné Szabó Anitának a bölcsőde megálmodásáért, létesítéséért végzett áldozatos,  kimagasló munkáját.  A nagycsoportos óvodások műsorát követően a szalagot dr. Pajtók Gábor, Tóthné Szabó Anita és a kivitelező Németh út Kft ügyvezetője Németh Róbert vágták át, majd Papler Pál János plébános megáldotta az új létesítményt. Az érdeklődők megtekinthették az új épületszárnyat.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában