A legkisebbek alkottak

2024.05.26. 09:04

Kihirdették az „Így közlekedtek ti!” eredményeit

Több mint 600 remekmű érkezett vármegyénk óvodásaitól és általános iskolásaitól. Az „Így közlekedtek ti!” rajzpályázatnak kategóriánként három helyezettje lett.

Hornyák Réka

Véget ért a Heves Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság által hirdetett „Így közlekedtek ti!” című rajzpályázat, Facebookon is közzé tette az eredményeket a Heves vármegyei rendőrség. A versenyre több mint 600 pályaművet küldtek be, így a zsűrinek volt bőven munkája. Az eredményhirdetést május 24-én a főkapitányságon tartották, ahol a díjazottak átvehették a jól megérdemelt nyereményüket. 

A rajzoknak a biztonságos közlekedést kellett bemutatniuk, az alkotók pedig többféle eszközt is használhattak a művek elkészítéséhez. 

Sok gyermek mérettette meg tudását az „Így közlekedtek ti!” rajzpályázaton

Az óvodások kategóriájában a harmadik helyezett az egerszóláti Pekk Nadin lett, a második helyen a hevesi Lászka Csenge, az első helyen pedig az egri Kovács Máté Bendegúz végzett. 

Az alsó tagozatosok közül a harmadik helyezést Konta Ádám érte el Szihalomról. A második helyen a parádi Horváth Viktória végzett, az első helyet pedig Fejes Virág szerezte meg Parádról. 

A felső tagozatosok kategóriáján belül pedig harmadik helyet kapott az egri Guba Balázs, második helyet szerzett a szintén egri Bánhidy Gergely, valamint első helyen végzett Hegedűs Áron, Parádról. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában