Menedék

Nagyot sóhajtottam, amikor véget ért az idei fűtési szezon. Rengeteget kombináltam az elmúlt egy évben, hogy ne fázzunk rá nagyon. Ebbe alaposan belefáradtam. Régi kazánunk alkatrészcseréire súlyos tízezreket költöttünk, tűzifát vásároltunk, kandallót szereltettünk be rásegítésként. Most, hogy végre melegebb napok jönnek, akár legyinthetnénk is, elvégre pár hónapig nyugi lesz. Jönnek az átalánydíjas számlák, bekészleteztünk három köbméternyi fát, hadd szikkadjon a nyáron. 

Aztán a napokban váratlanul újra csepegni kezdett a kazán. Szerelő, karbantartás, újabb alkatrészcsere. Megint könnyebb lett a pénztárcánk néhány tízezer forinttal. A szakember azonban megnyugtatott, jókor jött a baj. Nyár elején, nyár végén ugyanis némiképp kevesebb munkájuk akad. Több idejük van az alapos munkavégzésre, s hiba bejelentését követően hamarabb érkezhetnek a helyszínre. 

Most látszólag minden rendben. A kazán csendesen, rendesen működik, a tűzifa szárad. Jót tenne a régi háznak egy nagyobb felújítás is. A villamos és vízvezetékek elavultak, a tetőt is javítani kellene itt-ott. A kéményseprő azt mondta pár napja, hogy valami tetőt is célszerű lenne a kémény felé barkácsolni, ha már használjuk. 

Végigböngésztem az otthonfelújítási pályázatokat. Esélytelenek vagyunk. Marad a toldozás-foldozás. Így, kopottasan is a mi otthonunk, egyetlen menedékünk maradt. 

(Főoldali képünk illutsztráció, forrás Shutterstock)