Visonta

2018.11.30. 17:36

Megfordították a veszteséget az erőműnél

Borbála-napi ünnepséget tartott pénteken a Mátrai Erőmű Zrt. Visontán megkoszorúzták a Bányász hősök emlékművét, majd díjakat is átadtak.

T. B.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czímer Tamás

Borbála-napi ünnepséget tartott pénteken a Mátrai Erőmű Zrt. Visontán megkoszorúzták a Bányász hősök emlékművét, majd díjakat is átadtak. Ebben az esztendőben a cég dolgozói közül Buglyó László kap miniszteri elismerést, Endrész László pedig Szent Borbála érmet a december 4-i országos ünnepségen. Visontán Kiss István, Sándor Szabolcs és Virág Gyula vehetett át Heller László-díjat, tizenöten pedig Lignitbányászatért Elismerő Oklevelet a cég felügyelőbizottsági elnökétől, Mészáros Beatrixtól. A detki templomban szentmisével ünnepelték az év lezárását.

A Mátrai Erőmű Zrt. Borbála-napi ünnepségén Bóna Róbert visontai bányaigazgató elevenítette föl az ünnep eredetét, valamint a bányászok vallásos hagyományait. Beszédében kitért a társaság tulajdonosi változására, valamint a rendkívüli kihívásokra. Visontán az új bánya nyitása adott feladatokat, és Bükkábrányban is szokatlan problémákkal kellett megbirkózni. Jelentős javításokat hajtottak végre a nagy bányagépeken, de újabb gép működhet az újranyitott Keleti bányában, ami gyorsítja a fedőkőzet letakarítását. Idén kevesebb szenet bányásznak Visontán, s a következő két évben is tart majd a gépek átcsoportosítása a Déliből a Keleti bányába.

Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke kifejtette, idén a szokásosnál 600 gigawattórával kevesebb áramot állítanak elő, és 700 ezer tonnával kevesebb szenet bányásznak. A bevételek viszont a tervszinten alakulnak. A lignitalapú áramtermelés önmagában nem volna rentábilis, de eszközök és ingatlanok eladásával azzá teszik. A tavalyi veszteséget év közepére sikerült megfordítani, és nem spóroltak a karbantartással, javítással, ezeket a munkákat elvégezték. Mint mondta, amikor kiegyensúlyozott volt az időjárás, és volt elég lignit, 13 százalékos nyereséget termeltek. Kitért arra, jól halad a naperőmű építése Bükkábrányban, év végéig helyére kerülhet az összes napelemtábla, februárban pedig áramot is termelhetnek. Megköszönte a dolgozók idei munkáját és bejelentette, decemberben egy havi alapbérnek megfelelő jutalmat kapnak a cég munkatársai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában