Önzetlenségből jeles

2019.02.18. 16:51

Ruhát, cipőt gyűjtöttek az egri Dobósok a rászoruló gyerekeknek

Több zsáknyi gyermekruhát és cipőt gyűjtöttek össze rászoruló gyermekek számára az egri Dobó István Gimnáziumban.

Süli K.

Több zsáknyi adományt gyűjtöttek a Dobós diákok

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Az adományt mezőtárkányi iskolások kapják, az összegyűjtött ruhaneműket hétfőn adták át a település képviselőinek a gimnazista fiatalok.

Kékesi Györgyné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egri csoportjának a vezetője elmondta, nemrégiben kereste meg Pásztor István, Mezőtárkány alpolgármestere azzal a problémával, hogy a településen sok általános iskolás gyermeknek lenne szüksége cipőre, de családjuk nem tud újat venni számukra. A csoportvezető megkeresett több iskolát, január elejére össze is gyűlt néhány zsák cipő, ezt követően csatlakoztak a Dobósok, akik a lábbelik mellett már ruhákat is elkezdtek gyűjteni.

Több zsáknyi adományt gyűjtöttek a Dobós diákok Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

– Évek óta nagyon jó a kapcsolat a gimnáziummal, több diák is jár tőlük a szervezetünkhöz a kötelező iskolai szolgálatot teljesíteni, karácsonykor is segítettek tartósélelmiszert gyűjteni. Most pedig elvállalták, hogy megszervezik a ruha- és cipőgyűjtést, és nagy örömünkre egy kisteherautónyi adomány gyűlt össze – részletezte Kékesi Györgyné.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában