2020.06.16. 18:28
Rendkívüli közgyűlés – július 2-án ül össze a grémium
Számos kérdést kell megvitatnia a város képviselőtestületének.
A veszélyhelyzet feloldása után ismét ülésezik az egri grémium. A korlátozásokat követően először július 2-án rendkívüli, majd a hónap végén normál közgyűlést tart a testület – adta hírül a TV Eger.
A március 11-i veszélyhelyzet kihirdetése óta nem ülésezett Eger képviselő testülete, azonban a rendelet feloldását követően, ami várhatóan június 20, ismét közösen tanácskozhat a grémium. A tervek szerint júliusban két közgyűlést is tartanak, az első egy rendkívüli lesz július 2-án, ahol négy napirendi pontot tárgyalnak majd.
A július 2-i rendkívüli közgyűlésen újra tárgyalják majd a költségvetést, hiszen a koronavírus fertőzés miatt jelentős kiesést realizáltak Eger viszonylatában is. Ezt követően a tervek szerint július 30-án ülésezik a testület, a nagy kihagyás miatt nem lesz szünet nyáron sem, így június 2-át követően minden hónap utolsó csütörtökén újra tanácskozik az egri képviselő testület.