2021.11.06. 10:20
Beállítják a Tisza-tó téli vízszintjét
Már nekiláttak a munkálatok első ütemének.
Árvízvédelmi szempontból fontos a leeresztés Fotó: MW
A Tisza-tó téli vízszintje beállításának első üteme november 4-én kezdődött. Ennek során a jelenlegi 725 centiméterről 580 centiméterre csökkenti a tározó – Kisköre-felső vízmércén mért – vízállását az üzemeltető Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) – tudatta portálunkkal Fejes Lőrinc szakaszmérnök.
Elmondta, a tározó leürítése a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. s az igazgatóság fokozott együttműködésével történik meg. Ez az első ütem, mely november 22-ig tart, akkor egy hét szünetet követően fognak hozzá a vízszintbeállítás második ütemének. A vízszintcsökkentés végrehajtását módosíthatja egy esetlegesen levonuló árhullám. Hozzátette, azért szükséges mindez, mert miután a Tisza-tó elnevezésével ellentétben nem tó, hanem a Tiszát s hullámtereit egyesítő víztározó, a téli időszakban egy magasabb vízszint tartása árvízvédelmi szempontból mindig nagyobb kockázatot jelent. A téli vízszint beállítása nagy hatással bír a Tisza-tó élővilágára, különösen a halállományára.