Iskolakezdés

2022.08.23. 11:27

Fontos, hogy a vakáció utolsó hetében ne terheljük túl a gyermekeket feladatokkal, hagyjuk őket pihenni!

Kíváncsiak voltunk, hogy a nyári szünet végén érdemes-e feladatokat végeztetni a gyerekekkel, vagy jobb, ha hagyjuk még pihenni őket. A Heréden élő tanító, Keszthelyiné Tatai Tímea osztotta meg portálunkkal véleményét a témával kapcsolatban.

Fekete-Vadászi Erika

Rendőri felügyelet az EKE Gyakorlóiskolánál 2021-ben

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Óriási lépés a kicsik számára, amikor az óvodából átkerülnek az iskolába. Ha a szülőkkel részt vettek már iskolahívogató foglalkozáson vagy óralátogatáson, és többször találkoztak már a leendő tanítóval, akkor kicsit könnyebben kezelik majd a kezdeti változásokat. 

– A nyári szünetben végig, így az utolsó héten is fontos, hogy a gyermek értékesen pihenje ki magát. Ez alatt azt értem, hogy tudatosan irányítsuk őket, de ne erőltessünk rájuk olyan programokat, amelyek távol állnak tőlük. Nyugodtan aludjon a gyermek reggel tovább a szokásosnál! A közös programoknál pedig igazodjunk az ő érdeklődéséhez, ne akarjuk a saját ötleteinket rá erőltetni – mondta el portálunkat Keszthelyiné Tatai Tímea. 

A tanító szerint ha a gyerekek jelzik, hogy szeretnének tanulni ezekben a napokban, akkor segítsük őket ebben. Ugyanakkor, ha nincs olyan tananyag lemaradásuk, ami iskolaidőben problémát okozott számukra, akkor nem szükséges az utolsó héten gyakorló feladatokkal ostromolni őket. 

– Ha például a diák nem tudja a szorzótáblát, mert elhanyagolta azt, akkor tanulja meg a szünetben, de ettől messzebbre ne menjünk. Ne gondoljuk azt, hogy a gyermekünk a vakáció alatt mindent elfelejtett! Majd szépen sorban, ahogyan elkezdődik az iskola, az ismétlő órákon visszatérnek azok az ismeretei, amelyeket félretett, elraktározott – hangsúlyozta a tanító.

Az olvasást viszont fontosnak tartja a pedagógus, nem csak a szünetben, hanem az év minden napján. Érdemes arra figyelmet fordítani, hogy élményként élje meg a gyermek a betűk világát. Ezt úgy érhetjük el, ha olyan könyvet keresünk neki, ami érdekli, és nem olyat, amit mi szeretnénk, hogy átrágja magát rajta. Az első és második osztályosoknál például külön örömöt okoz, hogy el tud olvasni a családnak egy mesét. 

– Alsó tagozatos tanítóként fontosnak tartom felhívni a szülők figyelmét arra, hogy ne tanítsák meg írni és olvasni az óvodás gyermeküket. Ez ugyanis az iskola feladata. Annak, aki úgy ül be a padba, hogy otthon már elsajátította ezt a tudást, unalmasak lesznek az első hetek, hónapok az iskolában. Nem nyújt majd élményt számára ez az időszak. Ehelyett jobb, ha a gyermekek rajzolnak, gyurmáznak, mesét olvasnak nekik és sokat játszanak velük – jegyezte meg Keszthelyiné Tatai Tímea.

Szülőket is megkérdeztünk, a gyakorlatban hogyan telik náluk az iskolakezdés előtti utolsó hét, hogyan tudnak hatni gyermekeikre, hogy ne féljenek a sulitól. Kérdés az is, hogy bevezetnek-e valamilyen rutint augusztus végén. 

Egri olvasónk, Fekete-Tóth Lívia a heolnak elmondta, nagyon sokat beszélgettek a lányukkal arról, hogy az iskola miben lesz más az óvodához képest, s így, mivel már tudja mi vár rá, nem fél a szeptembertől. 

– Az elmúlt egy évben kéthetente egy órára járt iskolaelőkészítő foglalkozásra, ahol különböző feladatokat oldottak meg, például játékosan számoltak és formákat rajzoltak. Új szokásokat nem kellett bevezetnünk, eddig is este nagyjából 9 óra körül aludt el, és mindig magától felkel 6-7 óra között. Így ez a rutin ősztől is optimális lesz – jegyezte meg Fekete-Tóth Lívia. A sulikezdésre ők már majdnem mindent be is szereztek, a táskát már hónapokkal ezelőtt kiválasztották. Még néhány apróságot kell megvenniük, s teljesen készen állnak az iskolás napokra. Mint mondta, a vásárlásnál mutatott a lányuknak alternatívákat, s ő választhatott a termékek közül a saját ízlése alapján, de a praktikumot és az ár-érték arányt szem előtt tartotta, amikor felsorakoztatta a lehetőségeket a gyermeke előtt. 

A tiszanánai Szabóné Kovács Tímea arról számolt be portálunknak, hogy a lánya egyáltalán nem tart attól, hogy iskolába kell járnia. Ők már néhány hete elkezdték bevezetni a koránkelést, hogy ne akkor legyen ebből probléma, amikor már teljesítenie kell a feladatokat. Inkább még a vakáció végén kialakítják az új napi rutint, bízva abban, hogy így könnyebben veszi majd az akadályokat a gyermek. 

– Feladatokat nem oldottunk meg, azt majd a tanítónénivel úgyis eleget csinálnak, és nem akartam, hogy unatkozzon az első hetekben. Így is már magától megtanulta leírni a nevét, sokáig el tud számolni, angolul is már húszig. Pedig semmit sem erőltettünk rá, magától nagy a tudásvágya, remélem, ez a jövőben is így marad – jegyezte meg Szabóné Kovács Tímea.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában