2023.05.25. 11:30
Gyászol az egri egyetem, elhunyt Bessenyei József professzor
74 éves volt az egykori professzor.
Bessenyei József tanár úr 74 éves korában hunyt el
Forrás: uni-eszterhazy.hu
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem intézetének egykori professzora, Bessenyei József tanár úr 74 éves korában, 2023. május 20-án elhunyt, közölte az egyetem. Bessenyei József 1949-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE történelem-könyvtár-levéltár szakán 1978-ban fejezte be, kitüntetéses oklevéllel. Tudományos pályáját az MTA Történettudományi Intézetében kezdte, előbb annak könyvtárában, majd a Kora Újkori Osztályán. Feladata – Péter Katalin vezetésével – az 1646-47. évi pozsonyi országgyűlés iratanyagának összegyűjtése és sajtó alá rendezése volt. Emellett elkészítette az Enyingi Török Bálint oklevéltára című kandidátusi disszertációját, amelynek védésére 1993-ban került sor. Egyik résztvevője volt az OTKA által támogatott Hatások, konfliktusok és változások a kora újkor népi mentalitástörténetében nevű projektnek. Ennek eredményeként szerkesztésében megjelent A magyarországi boszorkányperek oklevéltára című forráskiadvány I. és II. kötete, amelyek anyagát részben ő gyűjtötte össze.
1992-től a Miskolci Egyetem oktatója volt, ahol tanszékvezetői és dékáni feladatokat is ellátott. 1998-ban habilitált, 1999-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. A Menekültek… A kereskedelem helyzete Magyarországon 1526 után, Bornemisza Tamás és kereskedőtársai működésének tükrében című akadémiai doktori értekezését 2004-ben védte meg, amely alapján a következő évben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet.
2010 tavaszától az egri Eszterházy Károly Főiskola, majd az egyetem Történelemtudományi Intézetének professzoraként folytatta a tudományos és oktatói tevékenységét. Az alapításától kezdve bekapcsolódott a Történelemtudományi Doktori Iskola kora újkori programjába, amelynek törzstagja is volt a 2018 elején bekövetkezett nyugdíjazásáig.