Ízirájder

2023.07.13. 22:00

Érkezik az Eger Rally, útlezárás és forgalomkorlátozás lesz

Több mint százan neveztek a versenyre.

Szabadi Martina Laura

A rendezvény ideje alatt az útlezárásokat az Egri Rendőrkapitányság, valamint az önkormányzati rendészeti csoport biztosítja

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Július 15-én 107 nevezővel startol az Eger Rallye, mely keretében az ORB2, ORB3 és a Historic bajnokság 4.futamát rendezik Egerben és környékén – tájékoztatta portálunkat az önkormányzat.

– A verseny során július 15-én, szombaton előreláthatólag 17 órai indulással gyorsasági futamot rendeznek az Eger – Egerszalók közötti összekötő úton, a LIDL körforgalomtól – Egerszalók felé, így aznap 15 és 20 óra között a szakasz lezárásra kerül. Ezt követően az autók begurulnak a Dobó téren felállított rajtdobogóhoz, július 16-án, vasárnap 13 és 15 óra között pedig szintén ide érkeznek az eredményhirdetésre. Mindkét napon a szervízpark, technikai gépátvétel stb. miatt torlódásra lehet számítani a Kistályai úton. A versenyautók hétvégén a Hibay Károly utca – Kis-Dobó tér útvonalon közelítik meg a város főterét, majd a Zalár utca – Árva-köz – Széchenyi utca irányába hagyják el a helyszínt. Figyelembe véve, hogy ezen az útvonalon várhatóan nagyszámú közönség lesz jelen, mind a gyalogosok, mind a gépjárművek közlekedése korlátozott lesz – ismertették a részleteket.
Rajt és cél a Dobó István téren lesz. Előbbi szombat délután fél hattól, utóbbi vasárnap délután negyed háromig. A balesetek megelőzése érdekében szombaton és vasárnap az érintett időszakban lezárják a Hibay, Zalár, Érsek és Szent János utcákat.

Szintén lezárások lesznek 2 órával a verseny előtt a következő útvonalakon:
2023.07.15. 15 órától előreláthatólag 20 óráig Eger-Egerszalók (Szalóki út)
2023.07.16. 6 órától előreláthatólag 15 óráig Szarvaskő-Egerbocs (25-ös és 24126-os út)
2023.07.16. 6 órától előreláthatólag 15 óra 30 percig Bátor-Terpes (2413-as út)
2023.07.16. 6 órától előreláthatólag 16 óráig Sirok-Egerbakta (24-es út)

– A rendezvény ideje alatt az útlezárásokat az Egri Rendőrkapitányság, valamint az önkormányzati rendészeti csoport biztosítja. Kérjük a nézőket, hogy a verseny időtartama alatt csak a kijelölt helyeken tartózkodjanak! – emelte ki az önkormányzat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában