Passzold vissza, Tesó!

2023.09.08. 21:00

A poroszló ökocentrum remekelt a gorillák védelmére szervezett mobilgyűjtésben

A „Passzold vissza, Tesó!” kampányban 2023 tavaszán 115 helyen összesen 1524 kilogramm mobiltelefon gyűlt össze. A 2018-ban indított kampány eddigi eredményeivel együtt mára összesen 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint hét és fél tonnányi használaton kívüli mobilt adtak le, tájékoztatta portálunkat a Követ Egyesület.

Fekete-Vadászi Erika

– Ötödik éve tart a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet, a Követ Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdetett meg. Számos, a gyűjtésben résztvevő szervezet belső kommunikációs kampányt, szemléletformáló eseményeket, előadásokat szervezett, így tudták aktívan mozgósítani a környezetüket, hogy minél több mobiltelefont adjanak le a gyűjtődobozokba – ismertette a Követ Egyesület.

Több kategóriában hirdették ki a legjobbakat. KKV kategóriában a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum teljesített legjobban, derül ki az egyesület tájékoztatásából. 

– A szervezők célja a kampánnyal, hogy minél több adatmentes, már nem használható mobilkészüléket, GPS-t vagy táblagépet és ezekhez használt töltőket vegyenek át adományként, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot, és segítve ezáltal a kongói főemlősök élőhelyének megmentését és a helyi közösségek életét. A használt készülékek kincset rejtenek, egyebek között 17 féle fémet lehet visszanyerni belőlük, például aranyat, ezüstöt, palládiumot és rezet. A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok, így a koltán bányászata Afrikában veszélyeztetett fajok – gorillák, bonobók és csimpánzok – élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit fenyegetik. Ezt a folyamatot szeretnénk megfékezni, ha ugyanis a használt mobiltelefonokban található fémek újrahasznosítása nagyobb mennyiségben valósul meg, akkor az előállításukhoz szükséges ércek bányászata várhatóan csökkenni fog – húzták alá. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában