Szavazás

2023.11.07. 13:55

Szarvaskői vagy kiskörei is lehet az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója

A döntőbe jutott szolgáltatások közül közönségszavazás alapján dől el, hogy kié lesz az elismerés. Ismerje meg a legjobb kerékpárosbarát szolgáltatókat, és szavazzon november 12-ig.

Molnár Helga

Hazánkban is egyre több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonalak közül választhatunk, azonban az útvonal önmagában nem elegendő. A kerékpáros turizmus alakulásában jelentős szerepe van a térségi szolgáltatóknak, ezért arra törekszik a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), hogy egyre több kerékpárosbarát szolgáltatóval bővüljön az Országos Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózat, akik kielégítik a kerékpáros túrázók igényeit, és magas minőségű szolgáltatást nyújtanak.

Idén első alkalommal hirdeti meg a MAKETUSZ az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója versenyt, amelyre a hálózat tagjai nevezhettek – írja a MAKETUSZ honlapján. A beküldött pályázatok közül a szakmai zsűri kiválasztotta az ország 9 legszínvonalasabb kerékpárosbarát szolgáltatóját. Olyan kiemelkedő szolgáltatást nyújtó szálláshelyek és vendéglátóhelyek kerültek a versenybe, amelyek az alapvető kritériumokon túl, folyamatosan törekednek arra, hogy fejlesszék és bővítsék a már meglévő kerékpárosbarát szolgáltatásokat, és kedvezményekkel tegyék vonzóbbá a bringások számára az ottlétet.

A döntőbe jutott szolgáltatások közül közönségszavazás alapján dől el, hogy kié lesz az elismerés. Ismerje meg a legjobb kerékpárosbarát szolgáltatókat, és szavazzon november 12-ig.

Az egyik jelölt a kiskörei Lépcső Bisztró. A honlapon így írnak róla: a kifejezetten kerékpárosok számára kialakított Lépcső Bisztró előtt évente több mint 140 ezer ezer kerékpáros teker el a kerékpárúton, illetve a kiskörei gátkoronán. Nem véletlen tehát, hogy igazi kerékpáros paradicsommá tudott válni a hely, amely számos kerékpárosbarát szolgáltatást nyújt: rendelkeznek szervízponttal, ingyenes kulacstöltési és mosdóhasználatai lehetőséget biztosítanak, és külön pihenőpontot, ahol el lehet fogyasztani akár a saját csomagolt elemózsiánkat is. Céljuk, hogy a jövőben még szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a kerékpáros közösséggel, így kuponokkal és kedvezményekkel szeretnék támogatni a bringásokat, hiszen fontos számukra, hogy a sport élménye mellett kulturális szórakozásban is részesüljenek a betérő bringások. 

A másik jelölt a szarvaskői Öko-Park Panzió Kemping és Rendezvényközpont. Róluk is írnak: a szarvaskői panzió számos szolgáltatását a kerékpárosok kényelmét és elégedettségét szem előtt tartva alakította ki, és ezt bizonyítja az is, hogy a nagy nyári melegben betérő kerékpárosok a panzióban és az étteremben mindig ajándék hűs limonádét kaptak.

A panzió fedett és zárt kerékpártárolója két kamerával van felszerelve, így biztonságos helyet tud nyújtani a betérő kerékpárosoknak, akik kedvezményes BIVAK szállást vehetnek igénybe, illetve az ingyenes fedett és nyitott bográcsozónál és grillező helyen élvezhetik a szabadban való étkezést és kikapcsolódást. Amennyiben komolyabb kerékpárjavításra lenne szükségük, a panziónak szerződése van egy kerékpáros alkatrész és szerviz üzlettel Egerben. Ez lehetővé teszi, hogy gyorsan és hatékonyan elvégezzék a javításokat és az alkatrészbeszerzéseket. A javítás idejére pedig cserekerékpárbérlést is biztosítanak, hogy addig se kelljen lemondani a kerékpározás öröméről. 

Szavazni a honlapon lehet még néhány napig.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Ujvári László/Új Néplap ÚN)

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában