Béres a Tatuussal aranyérmes

A szlovák versenyző vasárnap pályacsúcsot állított fel.

Meglepetés-eredmény született a Közép-Európai Zónakupa fordulójaként rendezett 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyen, amely elsősorban egy olyan indulónak volt köszönhető, akire kevesen számítottak.

A nevezési lista pénteki közzététele után derült ki, a versenyen 47 pilóta vesz részt, közülük öten Szlovákiából, ketten pedig Lengyelországból. A listán fj. Béres József neve is feltűnt, akit a Heves megyei közönség eddig elsősorban az Eger-ralikról ismert. Béres indulása önmagában nem számított volna szenzációnak – ugyanis rajta kívül számos raliversenyző állt rajzhoz Parádsasváron – az azonban igen, hogy egy kétüléses prototípussal vágott neki a távnak.

A heol.hu érdeklődésére elmondta, hogy korábban sokszor indult hazájában hegyiversenyen, de mindig raliautóval. Tavaly kínálták fel neki először a lehetőséget, hogy beüljön egy Formula Renault-ba, melyre először nemet mondott, majd mégis kipróbálta az autót. Annyira megtetszett neki, hogy végigversenyezte vele az évet, sőt az idén továbblépett. Egy Tatuus PY012-es prototípusba ült át, amellyel elsősorban Hegyi Európa-bajnokságon vesz részt. Mivel a szlovákiai Dobsinán éppen a hétvégén tartják a sorozat nyolcadik fordulóját, a mátrai verseny ideális felkészülés volt számára. Leadta a nevezését, de végül távolmaradt a futamtól Kavecz István, aki az előző héten, Pezinokban rendezett hegyiversenyt választotta Parádsasvár helyett.

 

Már az első felfutások után nyilvánvalóvá vált, hogy az ifjabbik Bérest senki sem tudja megszorongatni. Az autó 275 lóereje kevésnek bizonyult volna a sikerhez, ehhez azonban egy mindössze 535 kilogrammos súly társult. A szlovák versenyző minden felfutásnál a leggyorsabbnak bizonyult, és vasárnap 2:25,216 perces idejével pályacsúcsot állított fel. A túraautók mezőnyében négy versenyző között végig kiélezett küzdelem zajlott. A recski Nagy Norbert szombaton megismételte elmúlt évi sikerét, és mindkét felfutás során első időt autózva magabiztosan nyerte a versenyt. A Zengő Motorsport versenyzője mögött Bódis Kálmán szerezte meg második helyet Porschéjéval. A dobogó harmadik fokára Turán Frigyes állhatott fel, aki mindössze háromtized másodperc előnnyel utasította maga mögé Gál Szabolcsot.

Vasárnap fordult a kocka, mert Bódis közel négy másodpercet tudott faragni előző napi idejéből. A hazai környezetben versenyző Nagy mindent megtett annak érdekében, hogy lépést tartson riválisával, mivel általa reálisnak tartott 2:38 perchez képest 2:37,192 percet teljesített, de Bódis Porschéjének nagyjából 100 lóerőre becsült erőfölényével nem tudott mit kezdeni. A két felfutás összesített eredménye alapján így is mindössze 2,2 másodperccel szorult a második helyre. A harmadik pozíciót a korábban már visszavonult és csak a parádsasvári megmérettetés miatt visszatérő Gál szerezte meg, aki folyamatos formajavulásának köszönhetően legyőzte Turánt.

Ifj. Béres József túlteljesítette a saját elvárását Fotó: Lénárt Márton

Ők így látták
Ifj. Béres József: – Köszönet a rendezőknek a szép versenyért. A verseny előtt azt a célt tűztem ki, hogy két és fél perc alatt teljesítsem a pályát, és ezt az elvárásomat túlteljesítettem. Nagyon boldog vagyok.
Nagy Norbert: – Akadt pár apró hibám, de nem bánom, mert szinte végig a határon tudtam autózni. Jó azt látni, hogy egyre többen látogatnak ki a versenyre és kezdi visszanyerni régi pompáját.
Bódis Kálmán: – Szombaton alacsony aszfalthőmérséklet miatt a gumi nem tudott felmelegedni, nem tapadt az autó. Vasárnap azonban ideális volt a tapadás, ezért tudtam ilyen sokat javulni.

Eredmények

Szombat
1. Ifj. Béres József (Tatuus PY012) 4:53,729 perc
2. Nagy Norbert (Seat Leon) +22,160 mp
3. Bódis Kálmán (Porsche 997 GT3 Cup) +27,178 mp
Vasárnap
1. Ifj. Béres József (Tatuus PY012) 4:51,545 perc
2. Bódis Kálmán (Porsche 997 GT3 Cup) +21,099 mp
3. Nagy Norbert (Seat Leon) +23,336 mp

Surányi Géza

Kommentek

Legolvasottabb

1
Autók ütköztek Andornaktályán – Fotók
2
A nyílt utcán elégítette ki magát a gyöngyösi szatír – Frissítve
3
Megkezdődött a minaret tornyának megtámasztása
4
Baleset a 33-ason: két autó ütközött, többen megsérültek
5
Kigyulladt egy kamion az M3-ason, többen megsérültek
eger
J. H.
A fák alatt is lapozgathatunk
szíriai háború / 32 perce
Az an-Nuszra Front ellen indított támadást a szír hadsereg és a Hezbollah
A határtérségben van az Iszlám Állam terrorszervezet egyik hadműveleti bázisa is.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARUZS ANDRÁS életének 75. évében elhunyt. Temetése a recski temetőben 2017. július 27-én 18 órakor lesz. A gyászoló család
heves megye / 45 perce
A fiatalok elhelyezkedését, továbbtanulását segítik
napindító / 1 órája
Miért?
Süli K.
PR / 1 órája
Amire a világ táncolt, most Önök is táncolhatnak!
rázós éjszaka / 2 órája
Erős földrengés volt az Égei-tengeren, Kosz szigetén ketten meghaltak
megállíthatatlanok / 11 órája
Győzelemmel csoportelsők a magyar lányok
Heves megye / 11 órája
Szolgálatban a Tiszánál – Videó