Lopás

2023.07.08. 21:00

Ellopta a radiátorokat a fűtésszerelő, majd eladta azokat - 40 éve hiánycikk volt

Az elmúlt négy évtized kiemelt és tanulságos bűnügyei Heves vármegyében

Dr. Szalay Zoltán

2186679913

Fotó: AstroStar

Jó üzlet az acéllemez radiátor. Leginkább akkor, ha azt vállalattól lopják el, s utána értékesítik. Hiánycikknek számít ugyanis. Így kezdte bűnügyi tudósítását a Népújság az 1984. augusztus 12-én megjelent számában. 

A cikk szerint ezek a gondolatok jártak harminckilenc esztendeje az egri V. L. központifűtés-szerelő fejében. A nyomozás során kiderült, hogy a megyei tanács kórházának dolgozója Polski Fiat kocsijával – olykor éjszaka is – a várost járta. Társa is volt az útjain, a korábbi élettársának a fia, Gy. A. 

Először 1983 júliusában loptak el 318 folyóméter vascsövet közel 21 ezer forint értékben a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat (HÁÉV) egyik telephelyéről. Könnyen tehették, mert a vezetékeket a szabad ég alatt tárolták, a mozgórendész útját pedig egy figyelmes óvodás is hamar kiszámíthatta! Ezután 1984 júniusában a lajosvárosi iskola építési területéről 165 tag acéllemez radiátort vittek el engedély nélkül. A HÁÉV-nak ezt 12 ezer forintja bánta. 

Ellátogattak a fűtőtest­tolvajok az építőipari cég tanműhelyépítésének, illetve a rendező pályaudvaron folyó munkák helyszínére is. 
Gy. felhajtotta a radiátorra régóta váró kuncsaftokat – például Bélapátfalván, Sirokban, Kompolton –, s reményt keltően közölte velük: 
– Az én apám valódi szakember! Tőle Hajdúhadházáról tudok szerezni fűtőtestet! 

A kliensek örültek, hogy végre valaki pártfogolja őket. Az éjjeli „beszerzés” után V. meg is jelent a lakásokon, ahol tagonként 144 forintért ígérte a radiátort, s persze felszámította a vascső árát és a szerelési munkadíjat is. Bélapátfalván 58 ezer 500 forintot zsebelt be egy gyanútlan megrendelőtől, aki csak a rendőrségen mert panaszkodni: 

– A munkájával és emberi magatartásával nem voltam megelégedve. Késedelmesen szállított, és kifogásolható volt a szerelőmunkája is. 
V. több esetben más szakemberek segítségét vette igénybe, hivatkozva arra, hogy a szemének árt a hegesztés. 

Az előzetes letartóztatásban lévő V. L. tagadta, hogy bármilyen köze lett volna a bűncselekményekhez. Ám a tanúvallomások, a lefoglalt fűtőtestek, csövek ráterelték az alapos gyanút.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában