Vízparti

2023.04.11. 19:55

80 kilós harcsa is horogra akadt a Mezőtárkány melletti horgásztavon

A horgászok számára megyénk vizei viszonylag ismertek. Van azonban közöttük olyan, ami kiesik egy kicsit a fővonalból, mégis kuriózum: Mezőtárkányon járva a főút mellett jól láthatóan két helyen is diszkrét irányító táblák jelzik a Mátravíz Horgásztó elérhetőségét.

Sike Sándor

Óriási halakat lehet kifogni a Mátravíz horgásztóban

Forrás: Beküldött fotó

Portálunk kérdésére Pásztor István, a település alpolgármestere azt mondta, hogy a tulajdonosok azért jelölik ilyen módon is a tavat, mert sok esetben a GPS elvezette az érkezőket más irányba. Az alpolgármester társaságában jutottunk ki a tóhoz, ahol is jól láthatóan, érzékelhetően kiszélesítették a kavicsos, aszfaltos utat, ami a horgászvízhez vezet, annak környezetét megtisztították a szeméttől.

Itt már ifj. Forgács Péter fogadott ismerősként, hisz több alkalommal is beszámoltunk már a fejlesztésekről, változásokról.

– Remek éven vagyunk túl, hiszen nem csak a melegrekordok dőltek meg 2022 nyarán, de a tórekordok is. A Magyar névre hallgató pontyunkat immár közel 29 kilogrammal mérlegeltük tavaly júniusban. Az igazi szenzáció augusztusban történt, amikor Nagy Róbert horgásztársunknak sikerült abszolút tórekordot dönteni a 230 centiméteres 75-80 kilogramm körüli harcsa fogásával. Büszkén kijelenthetjük, hogy a horgásztavunkon bármi megtörténhet – fogalmazott.

Pétertől megtudtuk: az év végéhez közeledve több mint két tucat 10 kilogrammot meghaladó pontyot telepítettek, átlagsúlyuk meghaladta a 15 kilót. A legnagyobb példányok 18 kilogrammosak voltak. Az év vége közeledtével pedig ismét kikérték vendégeik véleményét, tapasztalatukat, hogy ezeket felhasználva lássanak a fejlesztésekhez. De a legnagyobb öröm a családjuk, hogy 2022 végén megszületett kisfiuk, legifjabb Forgács Péter. Így már a családban hárman vannak Péterek.

– Januárban elkezdődtek a munkálatok, melyek egészen március végéig eltartottak. Időközben el is készültek a tóparti konténerházaink, amelyek saját vizesblokkot is kaptak, kibővültek a szállálehetőségeink is, faházakat, tóparti lakóautókat telepítettünk. Készültek új esőbeállók, kerékpártárolók, parkolók gépkocsiknak, melyeket jól láthatóan felfestettünk – sorolta a tótulajdonos.

Szerinte egyébként rendkívül nagy az érdeklődés a horgásztó iránt. Ezt jól mutatja az, hogy egyes horgászállásokra már januárban elfogytak a helyek a 2023-as évet tekintve. Ezek fontos visszajelzések számukra, hogy igenis van értelme a befektetett munkának. Azonban az új évet a tavak vízszintje koronázta meg, az idei évet maximális vízszinttel kezdhették meg. Idén megváltozott a horgász rendjük is. A nagytóra már csak sportjegyet lehet váltani, az idei évtől a "húshorgászok" a kistavon találják meg számításaikat.

– Az idei első telepítés már meg is történt, gyönyörű anyasüllők kerültek a nagytóba és több mint három mázsa ponty foglalta el új helyét. Több versenyt is tervezünk az idén, folytatjuk a jól bevált bojlis versenyeinket, valamint április 20-23-án rendezzük meg az I. Mátravíz Harcsás kupát. Családunk minden tagja, dolgozóink, munkatársaink azért teszünk, hogy vendégeink mindig a legnagyobb megelégedéssel távozzanak tőlünk és tervezzék visszatérésüket – ígérte ifj. Forgács Péter.

Pásztor István alpolgármester hozzátette: az önkormányzatuk a tó tulajdonosaival rendkívül jó kapcsolatot ápol. Már több rendezvényük is volt közösen. A maguk módján a helyhatóság is szívesen támogatjuk őket, de a Forgács család is szívesen tesz viszont, amennyiben szükség van rá.

– Idén július 8 és 9-én rendezi meg településünk a Tárkányok XXI. találkozóját. Tervezzük, hogy a szombati nap egyik programja lehet a tó és környezetének bemutatása vendégeinknek – tette hozzá.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában