2023.04.01. 17:30
Ponyvát, televíziót, bőröndöt is találtak a verpeléti szemétszedésen + fotók
50 ember indult neki szombat reggel.
Hamar megteltek a fekete zsákok az út mellett heverő szeméttel
Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap
Immár 15 éve minden tavasszal szemétszedést szervez a verpeléti önkormányzat. Az esztendők múlásával nem lett kevesebb dolga az önkénteseknek, sőt.
– Reggel 3 csapatban mindegy ötven gyermek és felnőtt indult el több helyszínen a frekventált utak környezetét megtisztítani. Eredetileg 10 köbméternyire terveztünk, de már pár óra elteltével látszott, hogy több lesz amit össze kell gyűjtenünk. A tó környezetében és a Kisnánára vezető út mellett is rengeteg szemét volt, utóbbinál illegális hulladéklerakóra is bukkantunk – számolt be Farkas Sándor polgármester.
Az önkormányzat kesztyűt és zsákokat biztosított az önkénteseknek, akik hatalmas lelkesedéssel vágtak neki a feladatnak. A nap végén némi harapnivalóval és csokoládéval kedveskedtek a vállalkozó szelleműeknek.
– Csatlakoztak a helyi intézmények, civilek és szervezetek tagjai is. Minden résztvevőnek nagyon hálás vagyok, hogy feláldozták a szombat délelőttjüket és azzal töltötték, hogy hulladékot gyűjtöttek, amely nemtörődöm, környezetszennyező emberek miatt került a természetbe és az utak mellé – emelte ki a polgármester.