10°
16°
2018. 10. 11. 15:07 | otto.tari@mediaworks.hu
A kocsmából haza vezető kurta út a sötétben felér egy vesszőfutással.

A szomszédasszonyom második napja szalad ki kutáccsal a kezében arra, hogy róka jár a portáján: feldöntögeti a vödröket élelem után kutatva. Szerencsére baromfit nem talál az udvaron, különben nagy lenne a hirig: a könnyű préda reményében gyakrabban látogatná a házat. Ám így se lehet könnyű azzal a tudattal kinyitni az ajtót, hogy ott szemeskedik a ravaszdi.

Az állatok viselkedése sok mindent elárul, akkor is, ha még nem minden jelzésüket értjük. A klímaváltozás, a környezetszennyezés, a tápláléklánc összegabalyodása, az ebből adódó éhség – mind az előidézője lehet annak, hogy nem úgy tesznek, ahogy az évszázadok során rutinjukká fejlődött. Pár év kellett csupán ahhoz, hogy felforduljon a rend.

Nem a vadak fordították fel, hanem mi. Ezt jelzés nélkül is tudjuk, eddig is tudtuk, nem kellett hozzá megkérdezni a farkast. Tudjuk, csak épp egyelőre nem tudunk mit kezdeni vele. Jobb híján értetlenkedünk; minden zajra összerezdülünk, a tóparti pásztorórák, ha vannak még ilyenek, a legkisebb csörtetésre is rémálommá válnak.

A kocsmából haza vezető kurta út a sötétben felér egy vesszőfutással. Már nemcsak a vadkan jelenti a sosemvolt veszélyt, hanem a medve is, amely kilépett a mesekönyvekből: joviális málnazabálóból önmagunk ellenségévé tettük. Mancsához képest a puhaléptű róka valódi áldás a szomszédasszonynak, még ha ő ezt másként is éli meg. Most még.

Címkék

Hozzászólások