Fotó: Thaler Tamas / Wikimedia

Ezen a napon született Boldog Batthyány-Strattmann László, „a szegények orvosa”

Százötven éve, 1870. október 28-án született Dunakilitin Boldog Batthyány-Strattmann László európai hírű szemész, a „szegények orvosa”, aki azokat gyógyította, akiket mások már nem.

Apja, gróf Batthyány József az arisztokrata család másik ágából származó Batthyány Ludovikát vette feleségül. László hatéves volt, amikor a nagy dunai árvíz elől a köpcsényi (ma: Kittsee, Ausztria) birtokra költöztek. Nem sokkal később apja elhagyta őket, majd anyját is elvesztette, mindez mély nyomot hagyott a 12 éves fiú lelkében, aki megfogadta: orvos lesz, és ingyen gyógyítja majd a betegeket – emlékezett meg az MTVA Sajtóarchívuma.

A jezsuiták Bécs melletti, majd kalocsai intézetében tanult, Ungváron érettségizett. Apja óhajára rövid ideig gazdaságtant tanult Bécsben, aztán az önkéntes katonaév után a Bécsi Tudományegyetemen filozófiát és kémiát hallgatott, utóbbiból 1896-ban oklevelet kapott. Attól az évtől az orvostudományi kar hallgatója volt, diplomáját 1900-ban szerezte meg, később letette a sebész- és szülészorvosi vizsgát, majd megszerezte a szemészorvosi oklevelet is.

Egyetemi évei alatt egy futó kapcsolatából lánya született, akiről élete végéig lelkiismeretesen gondoskodott. 28 évesen kötött házasságot a mélyen vallásos, osztrák-orosz származású Coreth Mária Terézia grófnővel. Boldog házasságukból 13 gyermek született, a herceg életének legnagyobb megpróbáltatása elsőszülött fia, Ödön elvesztése volt, aki 21 évesen halt meg.

Klinikai sebészeti gyakorlatát követően, 1902-ben a köpcsényi kastélyban magánkórházat alapított, Magyarország első korszerűen felszerelt vidéki kórházában ingyen, ha kellett, még az útiköltséget is fizetve gyógyította a hozzá fordulókat, segítője és asszisztense ifjú felesége volt. Olyan sokan kerestek nála gyógyulást, hogy a Magyar Államvasutak külön „kórházvonatot” állított be, amely a kis településre vitte a betegeket. Receptjeiért, a felírt szemüvegekért a pácienseknek nem kellett fizetniük, a számlákat orvosuk havonta, egy összegben rendezte. Az első világháború idején kórházát hadikórházzá alakította át, és 120 ágyasra bővítette.

1915-ben megörökölte nagybátyja hatalmas vagyonát, körmendi kastélyát, a Strattmann nevet és a hercegi címet. A címer Hűséggel és bátorsággal jelmondatát megváltoztatta, jeligéje Hűséggel és könyörületességgel (Fidelitate et caritate) lett. A Tanácsköztársaság idején családjával Bécsbe, majd egy időre Svájcba menekült.

Amikor a trianoni békediktátum után Köpcsény Ausztriához került, magánkórházát átadta Burgenland tartománynak, ő pedig családjával körmendi birtokára költözött. A kastélyban modern, 25 ágyas szemészeti magánkórházat létesített, ahová az ország minden részéből érkeztek szegény betegek. A kezelésért továbbra sem kért pénzt, sőt sokszor felruházta pácienseit és kifizette szemüvegüket, csak azt kérte: imádkozzanak el érte egy Miatyánkot. Búcsúzáskor minden betegének egy szentképet és egy kis füzetet adott „Nyisd fel a szemeidet és láss!” címmel, a környék szegényeit is segítette pénzzel, gabonával, ruhával.

Batthyány-Strattmann évente 3-5 ezer beteg látását mentette meg vagy adta vissza, életében mintegy háromezer szemműtétet végzett. Műtéti technikája elismerést váltott ki szakmai körökben, de tudományos babérokra nem vágyott, a szemészet fejlődését nyomon kísérte, az új ismereteket a gyakorlatban is alkalmazta. 1915-ben a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tanácsának tagja, 1917-ben az akadémia tagja lett.

A magyar egészségügyet alapítványokkal is támogatta, alkalmazottainak nyugdíjbiztosítást vezetett be. Bár származásának köszönhetően a főrendiház, majd felsőház és több lovagrend tagja volt és a Vas megye örökös főispánja címet is viselte, a politikától igyekezett távol maradni, egyetlen nyilvános kiállása a trónjára visszatérni akaró utolsó magyar király, Boldog IV. Károly fogadása volt 1921-ben.

A technika csaknem minden ága érdekelte, laboratóriumot rendezett be, metallurgiával, fényképészettel, csillagászattal is foglalkozott. Az elsők között vezetett Magyarországon automobilt, másokat is megtanított vezetni. 1912-ben megkapta a Szent István-rend kiskeresztjét, 1923-ban XI. Piusz pápa az Aranysarkantyú Rend lovagjává tette meg.

1929 szeptemberében rákot diagnosztizáltak nála, a végtelenül szerény, puritán orvos saját szenvedését is hatalmas lelkierővel, Isten akaratában megnyugodva viselte. Novemberben megoperálták, de nem tudták megmenteni, 1931. január 22-án meghalt. Holttestét az ausztriai Németújváron (Güssing) a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

„Életem egyik fő feladatának tűztem ki, hogy orvosi működésemmel a szenvedő emberiségnek szolgálatot tegyek, és ezáltal a jó Istennek tetsző dolgokat cselekedjem” – fogalmazott végrendeletében. A már életében szentként tisztelt Batthyány-Strattmann László boldoggá avatási eljárását 1944-ben a bécsi érsek és a szombathelyi püspök egyidejűleg indították el. A hosszabb időre megszakadt eljárás 1987-től folytatódott, s 2003. március 23-án Szent II. János Pál pápa boldoggá avatta.

Dr. Batthyány-Strattmann László sebész és szemorvos emléktáblája a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom róla elnevezett kápolnájában
Fotó: Nagy Zoltán / MTVA / Bizományosi

Batthyány-Strattmann László emlékére 1992-ben díjat alapítottak, tiszteletére Körmenden emlékkápolnát, Szombathelyen templomot avattak. Nevét viseli a körmendi kastélyban lévő múzeum, a körmendi és a köpcsényi kórház, valamint több iskola, 2002-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott.

Születésének 140. évfordulóján, Bécsben a ferencesek templomában mutatták be az életéről szóló, Pelikán című oratóriumot, a cím a Batthyány család önfeláldozást jelképező címerállatára utal.

Boldog Batthyány-Strattmann László születésének 150. évfordulóján a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke, Batthyány-Schmidt Margit, szűk családi körben helyezett el díszkoszorút s tartott megemlékezést a szegények orvosaként is emlegetett herceg Budavári emléktáblája előtt.

Batthyány-Schmidt Margit kifejtette: „Szegények orvosaként szolgálta a magyar nemzetet, mely örök érvényű tette példaként áll mindannyiunk előtt ma is, születésének 150. évfordulóján. Cselekedetei a bizonyíték arra, hogy érdemes és szükségszerű a történelmi családoknak, így a Batthyány-aknak is, a társadalmi felelősségvállalás a tradinnováció keretein belül.”

Borítókép: Dr. Batthyány-Strattmann László szobra (Lesenyei Márta, bronz, 1990) két alakos szobor, a felesége a másik alak. A talapzaton lévő domborművek családi körben és szentmisén ábrázolják Batthyány doktort a körmendi kastély udvarában

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Lazac, töltött káposzta, pulykasült? Segítünk, hogy mi kerüljön karácsonykor az asztalra

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Készülj velünk az ünnepekre! Készítsd el a legjobb recepteket!
szponzorált tartalom
Vásárolj Kiváló Minőségű Élelmiszert!
MotoGP
Harmadszor is megműtötték Márquez karját
Felháborító / 13 perce
A járványügyi szabályok sem érdeklik: újra rendőrkézen a Dózsa György úti gázoló
M. Richárd a tiltás ellenére egy konditeremben edzett és még ő volt felháborodva, hogy a rendőrök azonnal intézkedtek.
Gyász
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, amíg élünk őrizzük őket." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesapánk LÓCZY ENDRE az Egri Könnyűbúvár Klub volt tagja, egykori tájoló és búvárúszó versenybíró életének 71.évében váratlan hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 11-én, pénteken 13.30 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és kedvelték, hogy szeretett férjem, Szabó Béla, az Egri Vízmű egykori dolgozója 79 éves korában, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után örök nyugalomra tért. Temetése 2020. december 8-án, 11 órakor lesz Egerben, a lajosvárosi temetőben. Előtte 10 órakor az érte szóló szent misére a lajosvárosi katolikus templomban kerül sor. A gyászoló család
Életünknek egén fénylő csillag voltál, Itt hagytál bennünket, még csak nem is szóltál, Most, hogy már kialudt az az áldott fényed, Pótolhatatlan lesz a Te drága lényed. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mucsi Zoltánné született Jámbor Erzsébet 2020. november 25-én, életének 61. évében itt hagyott bennünket. Hamvait 2020. december 14-én 13 órakor az egri Rozália temetőben polgári szertartás szerint kísérjük utolsó útjára. Amíg élünk, emléke szívünkben él.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédnagymamánk CSEH ZSIGMONDNÉ sz. LOVÁSZ MÁRIA 85 éves korában csendesen, örökre elaludt. Búcsúztatása szűk családi körben, 2020. december 3-án 14:00 órakor lesz az egri Lajosvárosi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki a felsőtárkányi Békés Otthon Vezetőjének, valamennyi Dolgozójának a szeretetteljes, lelkiismeretes gondozásért. A gyászoló család
Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet, csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek. Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó Béla nyugalmazott Iskola Igazgató és Kápolna Község Díszpolgára életének 86. évében 2020. november 24-én itt hagyott bennünket. A szűk családi kör 2020. december 03-án 12.00 órakor a Kápolnai temetőben végső búcsút vesz és örök nyugalomra helyezi. Gyászoló család és Kápolna Község Önkormányzata.
"Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, akár a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓTA LÁSZLÓNÉ FARKAS MÁRIA pedagógus 2020. november 20-án, életének 78. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunktól 2020. december 4-én 14.30 órakor római katolikus szertartás szerint az egri Donát temető kápolnája előtt veszünk búcsút és örök nyugalomra helyezzük. Gyászmise a Dobó téri Minorita templomban 17 órakor lesz. Drága emléke szívünkben örökké él!
Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÜTŐNÉ FERENCZ TERÉZ Egerszalók nyugalmazott jegyzője, örök nyugalomra helyezése a Felnémeti temetőben 2020. december 4-én 11 órakor lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló férje és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik, ismerték és szerették, hogy özv. NAGY JÓZSEFNÉ életének 82.évében csendesen eltávozott közülünk. Temetéses 2020. december 3-án 14 órakor lesz az Andornaktályai temetőben. Gyászoló lányai és családjaik
"Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, akár a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓTA LÁSZLÓNÉ FARKAS MÁRIA 2020. november 20-án, életének 78. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunktól 2020. december 4-én 14.30 órakor római katolikus szertartás szerint az egri Donát temető kápolnája előtt veszünk búcsút és örök nyugalomra helyezzük. Gyászmise a Dobó téri Minorita templomban 17 órakor lesz. Drága emléke szívünkben örökké él! Táviratcím: 3300 Eger, Karéj utca 12.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa, nagypapa, dédnagypapa FARKAS EMIL / volt OÉÁ dolgozója / életének 89.évében elhunyt. Temetése 2020. december 1-jén kedden 10 órakor lesz a Felnémeti temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy drága Édesapánk VRATARICS CSABA tragikus hirtelenséggel életének 63. évében 2020. november 26-án elhunyt. Temetése Besenyőtelken a Rákóczi Ferenc utcai temetőben, 2020. december 1-én 11 órakor lesz. Gyászoló fiai és lánya
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk KUTNYÁK GYULÁNÉ szül. Gyenes Mária életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatásáról a család későbbiekben intézkedik.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága Édesanyánk Molnárné DEUTCH MAGDOLNA búcsúztatásán megjelentek. Zsolt, Tamás
Mélyen megrendülve adjuk hírül, hogy Ináncsi Dezső 2020. november 10-én, életének 67. évében elhunyt. Hamvait 2020. december 02-án (szerdán) 15 órakor, Római Katolikus szertartás szerint helyezzük végső nyugalomra a nagytályai temetőben. "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." /Juhász Gyula/
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesanyám, Anyósom, Nagymamám, Dédnagymamánk özv. LUDVIG FLÓRIÁNNÉ szül. Smuczer Teréz életének 99.évében 2020. november 16-án, rövid szenvedés után elhunyt. A járvány időszak miatt, 2020. november 26-án, római katolikus szertartás mellett, szűk családja körében fájdalommal, megtört szívvel vettünk végső búcsút szerettünktől. Ezúton fejezzük ki köszönetünket a Berva-völgyi Idősek Otthona minden dolgozójának szeretetteljes gondozását. A gyászoló család
"Az életnek véget kell érnie, de a szeretetnek nem." Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk, hogy KOCSIS ISTVÁN életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. november 30-án, délután 15 órakor a recski temetőben lesz, előtte 14.30 órakor gyászmisét mondatunk érte. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondok köszönetet az egész család nevébe, akik drága halottunkat TÓTH tuza BÉLÁT / Fedémesen/ utolsó útjára elkísérték. Köszönjük a rengeteg koszorút a sok virágot az együttérző szavakat és a sok-sok imát. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyánk ZAGYVA BÉLÁNÉ Erzsike néni az Egri Dohánygyár nyugdíjasa, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület volt tagja 2020.november 17-én elhunyt. Élt 95. éve. Szentmise végső búcsúztatására 2020. december 4-én ( pénteken) 13.30 órai kezdettel az egri Minorita templomban lesz ( Dobó tér 4.), és ezt követően hamvainak elhelyezésére a templom kriptájában 14 órakor kerül sor. Aki szeretné kegyeletét leróni, az legfeljebb egy szál virággal megteheti. Fiai: Béla, István és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. TÓTH LÁSZLÓNÉ életének 90. évében csendesen eltávozott közülünk. Temetése 2020. november 27-én 15 órakor lesz az egri Hatvani temetőben katolikus szertartás szerint. A gyászoló család
Megrendülten tudatjuk, hogy Édesapánk LEHÓCZKY JÓZSEF életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. november 30-án 14 órakor lesz a Kisasszony temetőben. Lelkéért szentmisét mondatunk a temetés előtt 13.30 órakor. Szerető családja " Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el! Nyugodj békében. "
történelem / 18 perce
Hamarosan felszínre kerül egy hetven éve lezuhant repülőgép
december 5-én / 22 perce
Online premierrel készül az e-Színházban a Djabe zenekar (videó)
a tél szerelmeseinek / 1 órája
Megnyitott az eplényi síaréna (videó)
interjú / 1 órája
Orbán Viktor: Brüsszel 34 millió migránst akar behozni az unió területére (HALLGASSA MEG!)
ha tud segítsen! / 1 órája
Egy 10 hónapos kisbabát keres a rendőrség, Mezőkövesdről tűnt el
dilemmák / 2 órája
Soros György félelmei – II.rész