Szégyenfolt

2023.01.13. 08:15

Ronda és drága az egri Momentum szerint a Katona téri parkolóház

Az egri Momentum szerint a Katona téri parkolóház körüli ügyért a Fidesz, a Jobbik illetve 2019 októbere óta Mirkóczki Ádám a felelős.

Sz. M. L.

A bezárt Katona téri parkolóház Egerben (Archív fotó)

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Mielőtt személyeskedő, a helyi közéletet tovább mérgező, fals infókkal teli közleményt adnak ki, kérem tájékozódjanak – reagált a Demokratikus Koalíció egri szervezetének korábbi sajtóközleményére Jánosi Zoltán, a momentum egri elnöke. 

– A parkolóház-botrány kapcsán Mirkóczki Ádám kétségbeesetten mosakodik, és persze próbálná másokra kenni a saját mulasztását. Sajnálom, hogy az egri DK ebben partnere, és támogatja azt az ócska vádaskodást, hogy nekem bármi közöm lenne ahhoz, hogy az a förmedvény szeretett városunkba megépülhetett – folytatta.

Mint írta, a parkolóházról a hibás döntést 2009-ben a Fidesz-Jobbik-Lokálpatrióta többség hozta az egri közgyűlésben, mely akkor Eger városát irányította. 

– Az a Jobbik, melynek akkor Mirkóczki Ádám és Minczér Gábor aktív tagjai voltak. Vajon Mirkóczki Ádám akkor miért nem tiltakozott saját pártja döntése ellen? 2019-ben az ellenzéki szavazók azért szavaztak az egri összefogásra, hogy változás legyen városunkban. Ennek ellenére Mirkóczki Ádám 4. éve nem tesz semmit, hogy megállítsa a pénznyelőt. Igenis lett volna lehetőség kilépni a parkolóház gusztustalan, Eger számára káros bérleti konstrukciójából 2020 áprilisában: ekkor meg lehetett volna venni 426 millióért. Ezzel a lehetőséggel nem élt. Az azóta eltelt 32 hónapban Eger összesen 186 milliót fizetett a használatért. Ezt a kárt Eger városa már Mirkóczki Ádám alkalmatlansága miatt szenvedte el – hangsúlyozta közleményében az egykori önkormányzati képviselő.

Azt is említette, hogy már nem köti a tulajdonost a szerződés, így új árat szabhat meg a parkolóházért, már 875 millió forint az új ár.

– Mirkóczki Ádám most azt állítja, nem volt pénze a városnak a parkolóház megvételére. Ezt cáfolja, hogy tudomásom szerint Eger önkormányzata vételi szándékát jelentette be egy 2020. március 23-án kelt levelében, ezt a vételi szándékát még meg is erősítette egy újabb levelében. Ha nem volt pénze a városnak, ahogyan azt most állítja, akkor miért jelentette be vételi szándékát? – kérdezte.

Felidézte, hogy a 2009-es döntés idején MSZP-s ellenzéki képviselő volt, akkor a többséget a Fidesz-Jobbik-Lokálpatrióták adták.

– Az MSZP frakció rendszeresen kritizálta a piaci parkolóház megépítésének módját. Nem értettünk egyet azzal, hogy több mint 1 milliárd forint elköltése után, 40-50 parkolóhellyel lesz kevesebb a belvárosban, és nem értettünk egyet azzal a bérlési móddal sem, ahogyan a városvezetést azt tervezte. Álláspontunk egyértelmű volt: szerintünk 200 millió forinttal drágább volt ez a megoldás, mintha az önkormányzat saját beruházásban valósította volna meg. Az ügyben számos hivatalhoz fordultunk, például az Észak-Magyarországi Közigazgatási Hivatalhoz, hogy megtudjuk, Habis László, Pajtók Gábor és a jobboldali többség szabályszerűen járt el vagy sem a parkolóház ilyen típusú bérlése kapcsán. Továbbá az Állami Számvevőszékhez, a Közbeszerzések Tanácsának elnökéhez, mivel szerintünk a közbeszerzés megkerülésével súlyos törvénysértést követett el Habis László, Pajtók Gábor és a jobboldali többség. Az Ügyészséghez, hogy vizsgálják ki: okozott–e különösen nagy vagyoni hátrányt Habis László polgármester ezzel a döntéssel Egernek és az egri embereknek. Jelenleg mint az EVAT Zrt. igazgatósági tagja kiemelt ügynek tartom a Katona téri parkolóház kérdését. Az épület maga a város szégyenfoltja, az építés és üzemeltetés kapcsán kialakult helyzet pedig tökéletes példája a fideszes lenyúlásnak. Az EVAT igazgatóság számos alkalommal, szinte minden ülésén foglalkozott a témával, sajnos a meghívott polgármester nem vett részt az érintett üléseken, de még a helyettesítéséről nem gondoskodott! Én még szakértővel is egyeztettem, de a szerződésből kibúvót nem találtunk, sajnos azt teljesíteni kell – zárta érvelését.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában