Hol a vége?

2023.02.14. 07:00

Három éve borzolja az idegeket az egri elkerülő tervezése

Mutatjuk a főbb momentumokat melyeken keresztül közgyűlési csörtékig és a népszavazásig jutottunk.

Sz. M. L.

A városi forgalom csökkenését várják az elkerülő úttól

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Még 2019-ben kezdődött el az Egert elkerülő út társadalmasított tervezése. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) tájékoztatása szerint ekkor készült el ugyanis egy döntés-előkészítő tanulmány. Ez négy nyomvonalfolyosót elemzett úthálózati szinten, kettőt a várostól nyugatra, míg kettőt a várostól keletre vezetve. Ezek összevetése alapján városszerkezeti, forgalmi és szempontból a keleti nyomvonalváltozatok kedvezőbbnek bizonyultak a nyugati vonalvezetésekhez képest.

2020 novemberében aztán kihirdették, hogy egy másodrendű főút jön létre, amely Egert keletről kerüli el, s több nyomvonalfolyosóra készülnek tanulmányok. Decemberben forgalomszámlálással folytatódott a keleti elkerülő út előkészítése. Elhangzott: olyan nyomvonalat akarnak találni a tehermentesítő útnak, hogy az kiszolgálja a megyeszékhelyből ki- és bevezető utakat és a városrészek közti közlekedést.

Rövid csend után aztán 2021 augusztusában elindult a térképes információgyűjtő felület, amelyen keresztül bárki bármilyen észrevétellel hozzá tudott járulni ahhoz, hogy teljes képet kapjanak a tervezők a környékről, jó sokan klikkeltek és jelöltek is a térképen, amely máig elérhető. A közösségi tervezés következő lépéseként ősszel online kérdőív segítségével mérték fel, hogy az érintettek milyen szempontokat tartanak fontosnak. Ezt aztán kiértékelték, egyeztettek a városházán is a tervezők, majd 2022 májusában elkészült a két ma már ismert nyomvonalváltozat, s elszabadultak az indulatok.

Ezt követően elsőként arról írtunk, hogy a házakhoz túl közelinek érzik a belső nyomvonalat az egriek, s petíciót indítottak az Almagyar-dombon és a Felnémeten élők is a tervezett egri elkerülő belső nyomvonalterve ellen. A NIF ekkor felhívta a figyelmet, hogy nem született még döntés és még lakossági fórumot is tartanak. Még júniusban Oroján Sándor Fidesz–KDNP-frakcióvezető és a város egyes önkormányzati képviselői megfogalmazták, azt szeretnék ha a helyiek elégedettek lennének a nyomvonallal, kijelentették, nem támogatnak olyan nyomvonalat, amely miatt lakóházakat kell lebontani, vagy amely túl közel fut azokhoz.

Végül még a lakossági fórum előtt új, gyakorlatilag a külső és a belső nyomvonalat ötvöző, a környéken élőknek tetsző harmadik nyomvonalat is tervezett az a civil társaság, melyet az elkerülő belső terv iránti ellenszenv hozott létre. Az egri közgyűlésben Oroján Sándort és Keresztes Zoltán (Momentum) képviselőt kinevezték elkerülő út tervezéséért felelős biztosoknak. Előbbi feladata a kapcsolattartás a tervezőkkel és a beruházóval, utóbbié pedig ugyan ez csak a lakossággal. Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő szintén megjelent a grémium őszi ülésén, ám óva intette a képviselőket, nehogy a nagy ellenállás miatt meghiúsuljon a projekt. Ugyan ezt hangoztatta Mirkóczki Ádám polgármester is.

Ősz végén aztán Oroján Sándorék lakossági fórumot tartottak, ahol nem épp barátságosan fogadták a résztvevők a belső nyomvonal melletti érveket. A civil társaság pedig rövidebb levél- és nyilatkozatháborúba keveredett az országgyűlési képviselővel, amely azzal indult, hogy nyíltan kérték tőle, foglaljon állást abban, melyik útvonalat támogatja.

A közgyűlés egyébként tavaly utolsó ülésén állást is foglalt amellett, hogy a külső nyomvonalat támogatja. Azonban a Heves Vármegyei Kormányhivatal vezetője, Ignácz Balázs főispán törvényességi felhívást küldött a novemberi döntéssel kapcsolatban az önkormányzatnak.

A közgyűlés azonban januári ülésén nem semmisítette meg a korábbi elvi állásfoglalást, gyakorlatilag ellentmondtak ezzel a felettük törvényességi felügyeletet gyakorló kormányhivatalnak.

Eközben a kertvárosi civilek bejelentették, hogy népszavazást kezdeményeztek az elkerülő ügyében, hogy tiszta vizet önthessenek a pohárba, s minden városlakó elmondhassa a véleményét. Végül múlt hét pénteken a polgármester által nyomorultnak nevezett Oroján Sándor jelentette be, hogy a választási bizottság elfogadta a népszavazási kérdéseket. 

Ön melyik nyomvonalra szavazna a népszavazáson?

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában