Hallgassa élőben!
2018. 09. 19. 06:30 | [email protected]

Épp most olvastam, hogy mi mindent ad a sport egy gyereknek. Szépen összefoglalták, jó hosszú a felsorolás. Szó van benne többek között beszédfejlődésről, tanulási képességek javulásáról, problémafeldolgozásról, stresszoldásról, véd a mentális zavaroktól, megelőzheti a gerincproblémákat. Ezenkívül a sikerélmény önbizalmat ad, önfegyelemre, kitartásra nevel, küzdeni tanít. Nem beszélve arról, hogy közösségfejlesztő hatása is van,

a tanulásban is jobb eredményeket érhet el a gyerek a sportnak köszönhetően, és a csalódás elviselésére, kezelésére is megtanít.

A szülők többsége természetesen tisztában van ezzel, nem csoda, hogy szinte mindenki megpróbálja elérni, hogy a gyerek kimozduljon a számítógép mellől és sportoljon. Lehetőleg rendszeresen.

A fentebb említett cikk arra nem tért ki, hogy a csemete sportolása mit ad a szülőknek. Pedig itt is hosszú lenne a lista – mondjuk, az esetleges gerincproblémák megoldódását ne várjuk attól, hogy a kis srác virtuóz a kosárlabdapályán.

A fiam valószínűleg későn érő típus. Rágtam a bajszomat eleget, bosszankodtam, mert sehogy sem akart elmenni sportolni – miközben az apja számára nincs olyan sportág, olyan verseny, amit ne próbálna ki szívesen. Aztán, nem kis meglepetésemre, tizenegy évesen elém állt azzal, hogy beírathatnám valahová focizni. Elkerekedett a szemem, azt hittem, rosszul hallok. Persze, beírattam, járt is másfél évet, s bár nyilván nem ő volt a legügyesebb az évek óta focizó kis srácok között, bizony nagyon büszke voltam rá, hogy kitartott, hogy csinálta.

A labdarúgás után aztán jött az úszás, majd néhány napja újabb meglepő kijelentés következett: belevágna a kajakozásba. Évek óta szajkóztam neki, hogy mehetne (talán ez volt a baj?!), hiszen rendszerint ott vagyunk Orfűn, a kajakosok otthona kicsit a mi otthonunk is, ismer mindenkit, de eddig valahogy nem fűlött hozzá a foga. Most viszont átbillent valami a fejében, úgyhogy kíváncsian várom, mi sül ki belőle. Némileg pedig irigykedem: ennél jobb helyre egy tizennégy éves fiú nem is kerülhetne, hiszen napsütés, víz, szabad levegő…

Mi kellhet még?!

Summa summarum: bár ő valószínűleg nem is tudja, de nagy örömet szerzett ezzel nekem. S így van ezzel minden szülő, akinek a csemetéje belevág valamilyen sportba. Akár jönnek a jobbnál jobb eredmények, akár nem, az, hogy csinálja, hogy küzd valamiért, hogy odateszi magát, leírhatatlan büszkeséggel tölti el a felmenőket.

Hozzászólások