Azt ígérték, ez lesz az Alföld Balatonja, érdemes felidézni az 50 éves Tisza-tó históriáját

Történelemből ismeretes számunkra, hogy gróf Széchenyi István volt az, aki a Tisza szabályozását kezdeményezte, Vásárhelyi Pál pedig megtervezte a folyamatot - írja az I love Tisza-tó. - Széchenyi egyik külföldi útja során Franciaországban látta azt, hogy az ott élők a vízszabályozásnak köszönhetően mennyivel jobb minőségű búzát tudnak termelni, ami kiszolgálja az ottani városok egyre növekvő lakossági igényét is. Hazatérve úgy döntött, hogy ennek neki kezd itthon.  A Tisza szabályozásának folyamata mintegy 150 évig tartott. Levágtak belőle több mint száz kanyarulatot, a töltéseket megépítették, a kétoldalon megrekedt vizeket lecsapolták és a kapott földterületet művelés alá vonták, míg a holtágak megmaradtak. A 20. század elején, Trianon után születtek meg a tervek arra vonatkozóan, hogy hol lehetne vízlépcsőket, vízerőműveket építeni, amelyek a duzzasztott folyószakaszon biztonságos hajóutat is jelentenének, illetve az innen kiépített öntözőcsatornákon keresztül el lehetne látni a térséget öntözővízzel.

Kezdetben összesen öt vízlépcső tervét fogalmazták meg: Csongrádnál, Kiskörénél, Tiszalöknél, Záhonynál és Vásárosnaménynál. Ezekből csak kettő valósult meg: a tiszalöki 1954-ben, a kiskörei 1973-ban lett átadva. Mosonyi Emil professzor úgy fogalmazott az építések ügyében 1954-ben, hogy: „belépcsőzzük a Tiszát Tiszalöktől Csongrádig!”

A Kiskörei vízlépcső megépítésének elsődleges célja a mezőgazdasági vízellátás volt. A kiépített öntözőművekkel a jászsági, nagykunsági öntözőrendszereken keresztül a már meglévő, tiszafüredi öntözőrendszer biztonságosabb vízellátása volt a cél, ezzel biztosítva a térség számára a jó minőségű és az aszályos időszakban is kellő mennyiségű vizet. Ehhez a töltések már rendelkezésre álltak, hiszen a Tisza szabályozásakor ezen a nyomvonalon építették ki azokat. Ez a szakasz éppen olyan tölcsér formájúra volt tervezve, hogy tökéletes helyet adott a tározó kijelölésére. A töltéseket az elmúlt 170 évben magasították, szélesítették – utoljára 1970-ben, amikor a tározó épült.

1967 októberében történt meg az első kapavágás a Kiskörei vízlépcső építési területén. Az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat (OBIVERV) beruházásában történt meg a kivitelezés (főmérnöke Szántó Miklós), míg a tervek a VIZITERV mérnökei által (főtervező Dóra Tibor) készültek.

1973. május 16-án ünnepélyes keretek között átadták a vízlépcső első, elkészült építési ütemét, ami a Tisza medrében történő duzzasztásával 24 millió köbméter vizet tudott tározni. Az első duzzasztás 1973-tól 1978-ig tartott, a tározó szintjének Kisköre felső vízmércén mért magassága 550 centiméter volt. Ez azt jelenti, hogy ekkor még a víz szintje mindenütt a partok között maradt, nem lépett ki a hullámtérre, tehát kisebb volt, mint a mostani alacsonyabb téli vízszint. A hivatalos szalagot a miniszterelnök, Fock Jenő vágta át, míg az ünnepi szónok Dégen Imre, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke volt, aki az alábbiakat mondta:

- Az öntözőrendszerekhez a tároló tóból kiágazó mesterséges folyó – mint két fő ütőér – szállítják az éltető vizet. A túlsó parton a Nagykunsági-főcsatorna Abádszalóktól a Körös völgyéig, egészen a békési tájakig, az innenső parton a Jászsági-főcsatorna Kiskörétől Ceglédig a termékeny jászsági földekre. Az itt kialakuló nagy mesterséges tó, az „Alföld Balatonja” kedvezően változtatja meg a természeti környezetet. Partján nemcsak öntözőművek sorakoznak, hanem tízezrek találnak pihenést, felüdülést.  A Tisza-csatornázás megvalósításának újabb állomását jelenti majd a fejlesztési terveinkben az előirányzott harmadik, a Csongrádi Vízlépcső. Ez a vízlépcső Kisköréig duzzasztja vissza a folyót mintegy 200 ezer hektárnyi területre ad öntözővizet és kedvező feltételeket teremt a dél-alföldi ipar és mezőgazdaság fejlődéséhez.

A műtárgyak próbaüzeme már az átadást megelőző év végén megkezdődött, míg a Kiskörei Szakaszmérnökség, mint az üzemeltetést végző szervezet, csupán 1973 januárjában alakult meg és a munkatársak is lassacskán verbuválódtak.

Az „Alföld Balatonja” kifejezés elsőre találó lehet néhány ember számára, mások manapság sem értenek egyet ezzel és szinte tiltakoznak, ha valaki a Tisza-tavat a Balatonhoz akarja hasonlítani. Ez akkor is így volt, ezért Dégen Imre másfél év múlva korrigált és egy ülésen úgy fogalmazott:

- Jóllehet többször alkalmazzuk a hasonlatot, hogy ez a nagy mesterséges tó az „Alföld Balatonja” lesz […] nem célszerű az itt létrejövő vízparti üdülési és pihenési környéket a Balatonhoz hasonlítani. Itt ugyanis lényegesen más körülmények, a Tisza-táj sajátosságai, természeti szépségei, ligetes erdői, a tóból kiemelkedő szigetek, a tiszai vízivilág változatos hangulata, és sok más éppen erre a tájra, éppen erre a vidékre jellemző adottság teremti meg a kivételes lehetőségeket a vízparti üdülésre és pihenésre.

Ez volt az utolsó alkalom, hogy használták ezt az összehasonlítást. A környéken élők jelentős része és az akkor alakuló környezetvédelmi szervezetek nem üdvözölték a tározó építésének tervét, sőt még a tanácsi és tsz-vezetők is ellene voltak, de később megváltozott a véleményük a létrehozott értéket látván.

A tározó kijelölt területén gazdag és változatos növényzet volt. A terület közel 40 százalékát mocsári sás vízi vegetáció, valamint mocsárrétek és nedves legelők alkották. A vizes területeken fűz-nyár ligeterdők, a szárazabbon telepített erdők és gyümölcsösök voltak, ez körülbelül 28 százalékot tett ki. 10 százalék volt a bokros, ámorcserjés, vadon burjánzó földterület és nagyjából 22 százalékon folyt mezőgazdasági művelés. Az első duzzasztási szint során – ahogy a korabeli feljegyzésekből is megtudhatjuk – még túlságosan sekély mélységű volt a tó.

A tározó jövője természetesen foglalkoztatta a szakembereket is, hiszen ez volt akkoriban Európa legnagyobb síkvidéki tározója és a működtetéséhez nem volt még meg minden szükséges gyakorlati tapasztalat. Nem tudták, milyen lesz a vízminőség, hogyan fog tudni alkalmazkodni az élővilág ehhez, megváltozik-e a víz biológiai és kémiai tulajdonsága, hogyan fogják kitermelni az elárasztandó területeken a növényzetet.

A Tisza-tavat az első tervek szerint három lépcsőben duzzasztották volna fel. Az első igen sikeres volt és egyre többen fedezték fel az idegenforgalmi hasznosítását is, de a Tiszai Vegyi Kombinát, valamint a Körös-völgy nagyobb mértékű vízpótlása érdekében is megkezdődött a második duzzasztási szint beállítása. Ezzel 1978. és 1984. között 1,5 méterrel emelték meg a vízszintet.

Ehhez ki kellett építeni a töltéseket, szivárgó csatornákat és a tárazott víz mennyisége 96-116 millió köbméterre emelkedett, míg a vízszint 700 centiméter lett. A vízkormányzási feladatok ezzel megnőttek, így hidrometeorológiai észlelő-, feldolgozó- és előrejelző szolgálat segítette a napi munkát, de a vízminőségvédelmi laboratórium is fontos szerepet játszott az üzemeltetésben.

A harmadik duzzasztási ütem végül nem valósult meg, ennek részben gazdasági okai voltak, részben pedig szakmai koncepcióváltások is, ami a mezőgazdasági termelést illette. Nem is beszélve arról, hogy a környékbéli gazdák rendre támadták a KÖTIVIZIG-et a rossz termésért vagy a belvízért. A téma az országos sajtóban is napirenden volt, sőt még bírósági eljárások is születtek belőle, ám a támadások alaptalanok voltak.

A második duzzasztási szint után még sok-sok munka várt a mérnökökre és az igazgatóság munkatársaira. 1984-ben egy fiatal, friss diplomás vízügyi mérnök adta be jelentkezését a kiskörei szakaszmérnökséghez, aki már sorkatonai szolgálatának végén járt. A lakóhelyétől, egy mátrai kis falutól ez volt a legtávolabbi hely és ugyan két másik munkahelyen is szívesen látták volna, mégis a kiskörei víztározót választotta. Ő Fejes Lőrinc, akit 2000 óta a KÖTIVIZIG kiskörei szakaszmérnökeként ismerünk.

– Amikor idekerültem, még csak 11 éve működött a tározó, és az épület régi látképe fogadott. Rengeteg tudással és tapasztalattal rendelkező munkatársakkal dolgozhattam együtt, akik – mivel néhányan az 1920-as évek végén születtek – még ismerték a tározót azelőtt, hogy víz borította volna. Sokat jártuk a terepet, rengeteg tapasztalatot és tudást adtak át. Akkoriban még nem volt egy olyan kijelölt szakember a szakaszmérnökségen, aki a tározóval foglalkozott volna, ez a feladat szétosztódott. Volt például az árvíznek, a belvíznek vagy a gépészetnek szakemberei, ügyintézői, de magának a tározónak még nem volt – ezt a feladatot rám bízták. Utólag visszagondolva azt szoktam mondani erre, hogy friss diplomás pályakezdőként számomra ez olyan volt, mintha a kitöltött, nyertes 5-ös lottószelvényt adták volna oda – kezdte a visszaemlékezést Lőrinc. Hatalmas lehetőséget kapott akkor az élettől, viszont korántse higgye azt senki se, hogy hátra dőlhetett. A szakmai munka csak itt kezdődött és nem is volt egyszerű dolga:

– Idekerülésemkor kezdődtek az öblítőcsatornák építési munkálatai, amiben én is részt vettem és ehhez bizony fel kellett térképeznem a tavat is. Ehhez rengeteg kapcsolatépítés és terepmunka volt szükséges, amiben a helyi halászok, halőrök, az itt élők, mint a terület jó ismerői segítettek. Ők ismerték a holtágakat, morotvákat és nekik hála teljesen meg tudtam ismerni a tavat. Télen, a fagyott talajon tudtunk bejutni a belső területekre, ahol geodéziai felméréseket végeztünk, hogy megtervezzük az öblítőcsatornákat, amiket szintén télen, a hidegben tudtunk csak építeni. Még nem voltak tapasztalataink, nem tudtuk, hogy jól fognak-e működni. A gyakorlatban bizonyosodott be, hogy árvíz esetén a magas lebegtetett hordaléktartalmú víz a csatornákon bejutva, a tározó felöli végén leülepedett, így ott hordalékkúpok képződtek. Erre jött a mérnöki válasz: víz csak akkor jusson be, ha jó minőségű és alacsony hordaléktartalmú, ezért létrehoztuk a szabályozó műtárgyakat, azaz a ma is látott „csiki-csuki” zsilipeket – mesélte.

Az öblítőcsatornák kialakítása mellett még sok-sok feladatot el kellett végezni a tó létrehozása után: például az új víztérben maradt fákat el kellett távolítani, vagy a vízminőségi problémák elkerülése végett a túl sekély vízborítású területekről a földet a már meglévő szigetek kontúrja mellé termelték, vagy éppen új szigeteket hoztak létre ezekből. Ezek az 1980-as évek közepétől egészen az 1990-es évek elejéig zajlottak.

A tó életének eddigi legkritikusabb időszaka a tiszai cianidszennyezés volt. A baleset megtörténte után hamar létrehoztak a KÖTIVIZIG akkori vezetői egy válságstábot, ami kidolgozta azt a stratégiát, amivel megóvhatták a Tisza-tavat és a Tiszát egy ökológiai katasztrófától.

– Úgy sikerült hígítani és átvezetni a szennyezett vizet a tározón, hogy nem sérült a Tisza-tó, „csak” a folyó. Előbb jó minőségű vízzel feltöltöttük a tavat közel a nyári szintre, majd a cianidos szennyhullám érkezésekor csökkentettük a vízszintet Kiskörénél, ezzel létrehoztunk egy olyan esést a folyó hosszszelvényében, hogy a vízlépcsőhöz lejtett, így nem tudott oldalirányba szétterülni a szennyhullám és a medencékben tározott jó minőségű hígító víz is a folyó felé áramlott. Így engedtük tovább az alsó folyószakaszra. Azt mindenki tudja, hogy mekkora ökológiai katasztrófát jelentett ez, amiből szerencsére a Tisza élővilága fel tudott állni – fogalmazott. Emellett a tavalyi vízhiány volt a másik kihívás, amivel szembe kellett nézni, s itt újra megmutatta a Tisza-tó, hogy mit is tud valójában, hiszen minden igényt korlátozás nélkül ki tudott szolgálni (öntözés, halastó, Szolnok ivóvízellátása, turizmus).

A Tisza-tavat nagyon sok látogató és szakmai szervezet tekinti meg évről évre és rendre elcsodálkoznak a látogatók, amikor meglátják.

– Az ideérkező nyugati turisták csillogó szemmel szoktak rácsodálkozni arra, hogy a Tisza szabályozott, hiszen számukra ez egy zöld ökológiai folyosónak tűnik. A Tisza-tó belső részei, zegzugai megfognak mindenkit. Sokan úgy érkeznek ide, hogy csak a Balatont vagy a Velence-tavat ismerik, ahol nem lehet ilyen csónaktúrákat tenni és leesik az álluk, amikor meglátják ezt a csodát. Ha visszatekintek a közel 40 évemre, akkor azt mondhatom, hogy nagyon sok olyan embert ismertem meg, akikkel jó volt együtt dolgozni, legyenek kollégák vagy a tóparti településeken élők. Az a táj, ami számomra idegen volt még 1984-ben, az mára az életem része és a szívem csücske lett és az is marad még sokáig – zárta szavait.

Aki pedig szeretné kipróbálni tudását a tóval kapcsolatban, próbálja megcsinálni kvízünket!